1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

Both Jenőné, Hajma László, Tábori Attila, Kuti Jánosné, Gyenes Tibor, Sás­ka István, Sáska Istvánné, Kálik Mária, Bíró István, Kovács Gyula, Molnár Sándor, Badak Gyuláné, Horváth Istvánné, Lehoczky Ilona, Mezei Imréné, Vörösváczky Józsefné, Szabó Rózsa nevelök, illetve iskola és óvodai dolgo­zók. Veress Margit igazgatóhelyettes ismerteti a tárgysorozatot, miszerint Szabó Lajos igazgatónak a nép nem szavaz bizalmat és ennek értelmében a községi Nemzeti Bizottság kéri a nevelőtestületet jelöljön maga közül nevelöt, aki ideiglenesen az igazgatói teendőket ellátja. Második pont: Az iskolai munka újbóli megkezdése. Az első tárgy sorozati ponthoz hozzászólva Molnár Sándor nevelő javasolja, hogy ne egy személyt, hanem egy három, négy tagból álló bizottságot válasz­szon az igazgatóhelyettes Veress Margit mellé és ez intézze ideiglenesen az iskola ügyeit. Kovács Gyula nevelő javasolja, hogy ideiglenesen a legidősebb nevelő vé­gezze az igazgatói teendőket az igazgatóhelyettes mellett. Győri Erzsébet nevelő és mások felszólalásaikban Molnár Sándor javaslatát támogatják. Igazgatóhelyettes a két javaslatot szavazásra bocsátja. A nyílt szavazás alap­ján a tantestület kettő kivételével Molnár Sándor javaslatát fogadja el és a há­romtagú bizottság megválasztására elrendeli a titkos szavazást. Szavazatszedö bizottság Veress Margit, Izsák P. György, Ferencesi József összeszámolják a szavazatokat, miszerint: Hajma László, Kovács Gyula, Molnár Sándor nevelőket választotta meg a nevelőtestület az iskola vezetésé­vel megbízott bizottság tagjaiul. Tárgysorozat második pontja szerint elhatározta a nevelő testület, hogy a tan­termek rendbehozása és felfűtése után a délelőtti tagozat szerdán reggel 8 órakor, a délutáni tagozat szerdán délben 12 órakor kezdi meg a tanítást. Több tárgy nem lévén az elnöklő igazgatóhelyettes a rendkívüli tantestületi gyűlést bezárja. K. m. f. Veress Margit igazgatóhelyettes Kovács Gyula Molnár Sándor olvashatatlan aláírás bizottság tagjai BKMÖL XXV. 30/b. B. 1235/ J957. Fekete Kálmán és társai pere. - Egy oldal terjedelmű, géppel írt, saját kezű aláírásokkal és „Állami Altalános Iskola Izsák, Szent István tér 3. " köriratú pe­cséttel hitelesített eredeti.

Next

/
Thumbnails
Contents