1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
A kalocsai járás egy községében tegnap este egy rendőrt lefegyvereztek, különben rend van. A dunavecsei járás néhány községében Solton rend van. Kisebb ellenforradalmi zendülés volt, de ma már rend van. Dunavecsén és Kunszentmiklóson gyűlésekre készültek, és követeléseket terjesztettek elő. A követelések központja: fegyvereket kérnek, hogy [Budajpestre mehessenek segíteni. Jelenleg még zajlanak. A bajai járásban Osztermann [Bélájt eltávolították, és megfelelő embert, a város főorvosát tették meg vezetőnek. A járási tanács vb működik érintetlenül. Itt is próbáltak támadást indítani a laktanyák ellen, de már nyugodtabb a helyzet. Kiskunfélegyháza járásban [Tisza]alpár on elzavarták az elnököt. Forradalmi bizottságok alakultak. A városnál is Horváthot eltávolították, a testi épsége is veszélyben volt. Kiskunmajsán a kereskedelmi előadót eltaposták, áldozat lett. 17 A kecskeméti helyzetet ismerik az elvtársak. Szükséges leszögezni a forradalmi bizottságokkal kapcsolatosan a vb álláspontját. Ahol [a] forradalmi bizottságok erőszakosan megalakultak, ezeket olyan politikai szerveknek ismerjünk el, akik a rend fenntartását ideiglenesen tartják, és elvi irányítást adnak a gazdasági feladatok és más kérdések eldöntése érdekében. Mi amellett vagyunk, hogy a tanácsokat törvényesen választották meg, az választott szerv, ezenkívül semmiféle más szervet nem ismerünk el. Ahol megalakult a forradalmi tanács, és valóban a helyzet nyugvó álláspontra helyezése érdekében alakult meg, ezekkel szívesen együttműködünk és tárgyalunk, és figyelembe vesszük a helyes építő voltukat. Felelősek azért, hogy ezeken a helyeken a rend, a jogbiztonság, az életbiztonság törvényes keretek között biztosítva legyen. Súlyos felelősség terheli mindazokat, akik mint ellenforradalmi elemek, zavartkeltők [sic!] a forradalmi bizottságba beférkőzve kárt akarnának okozni. A parasztság érdeke, hogy nyugodtan, szabadon termelhessen és élhessen. A népbizottságokkal átmeneti ideig tárgyalunk addig, amíg a tanácsokat újra nem választják. Ez a mi felfogásunk a népbizottságokkal kapcsolatosan. A Megyei Tanácsnál ilyenre nem került sor. Mi arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy erre nincsen szükség, hiszen a tanács választott szerv és el vagyunk tökélve, hogy mi a nép érdekében intézkedünk. Még nincsen teljes nyugalom a megyében, de a kibontakozás felé haladunk. Mindenkit a nyugalom tölthet el, hogy a zavarkeltők törekvése kudarcba fulladt, annál is inkább, mert a néptömegek nem támogatták, és lefegyverezték ezeket. Most pedig rátérek a feladatokra: 18 BKMÖL XXIII. I/b. A Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának (VB) iratai. Elnöki iratok. 1/1957. - Ötoldalas, hitelesítés nélküli, gyorsírási naplóból írógépbe áttett tisztázat. 17 Neményi József adóügyi megbízott október 27-én népítélet áldozata lett. 18 A dokumentumnak itt vége szakád.