Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

GARATZI JÁNOS TESTAMENTUMA 1823. július 31. Én, alább is megnevezett Garatzi János minekutána eltöltöttem volna ez élet­ben Istennek bölcs rendeléséből 61 esztendőket, végre a nyavalyáknak sú­lyossága által betegágyamban szegeztetvén, eszembe ötlött kedves gyerme­keimnek jövendőbeli sorsok. Melyrűl való gondoskodás engemet főképpen nyughatatlankodtat. Melyre nézve még most, amidőn ép elmével birok, ám­bár beteges erővel vagyok, hogy közöttök halálom után minden versengése­ket eltávoztatnék, kívántam csekély vagyonkáimról végső akaratomat ilyetén módon írásba tétetni, úgymint: 1- ször. Vagyon a 2-k tizedben B. Hajagos István és Oláh András szomszéd­ságokban egy házam, amelyet, minthogy nagyobb részént tulajdon szerzemé­nyem, hagyok István és András két kisebb neveletlen fiaimnak egyenlő részre azzal a megjegyzéssel, hogy ezen házból öregebb fiamat, Jánost, ki már há­zassági életben él, Farkas Mihály és felesége Kapás Anna neveik alatt költ contractuson lévő két rendbeli summa pénzzel elégítsék ki említett két kisebb István és András fiaim. Mely két rendbeli summa pénzt, t. i. 125 forint pengő, avagy ezüstpénzben, 110 pedig váltócédulában adatott a contractusnak dátuma szerént anno 1816. die 10. Septembris Farkas Mihálynak, és azoltától fogva az intereseivel is restai. 2- szor. Vagyon a Városföldin két darab birtokom, úgymint az egyik Atzél Szabó János és Madots János szomszédságokban, a másik pedig Pap Antal úr és Gavenda Ferenc szomszédságokban. Melyre nézve ezen két darab java­imra nézve az az végső akaratom, hogy ezek János, István és András fiaim között három egyenlő részre osztassanak fel úgy mindazonáltal, hogy János fiam megmaradjon azon anyai Szabó földnek birtokában, melyet most is használ. És nékie a másik darab Garatzi földből a rajta keresztül menő úton felől csak annyi hasítódjon el, mely az egy tertialitást kipótolja, a többi elma­radott része pedig a Garatzi földnek szálljon egyenlően István és András ne­veletlen fiaimra. 3- szor. Vágynak mindöszve 120 darab juhaim, melyeket hagyok csupán Ist­ván és András két kisebb fiaimnak. János fiamnak pedig a juhokból járandó rátája tudódjon azon 180 forintokba, melyeket, midőn elsőben a juhaimat el­adtam, mint abból járandó tulajdon jussát magához vett. István és András pénzbeli rátájokon pedig ismét juhokat szerezvén, annál fogva az említett 120 darab juhok egyedül őket illetik. 4- szer. Vágynak 4 hámos lovaim, melyeket is egy vasas kocsival és szekérrel együtt hagyok ismét a három fiaim közt egyenlő részre. 5- ször. Ami végezetre a házi ingó eszközöket illeti, azoknak birtokába ha­gyom csupán István és András két kisebb fiaimat, mivel János fiam a maga rátáját még édesannya életében kezéhez vette. Mely ezen végső rendelésem előttem több ízben felolvastatván, ezt minden pontjaira nézve helybehagyom, és tulajdon nevem aláírásával és tulajdon ke­zem keresztvonásával megerősítem.

Next

/
Thumbnails
Contents