Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
tészen, tehát először is a fiaimnak mindegyiknek külön-külön 100, vagyis száz forintok kiadódjanak, ezeknek utána a többivel fiak és leányok egyenlően osztozkodhatnak. 4- szer. Ugyanazon osztozandó summából Imre, legkisebb fiam részére 100 forint különösen járuljon, és a tudva lévő 30 forint adóssága clengctődjön, mivel ő engemet 7 esztendők olta mindennemű ügyemben ápolgatott, reám különös szorgalommal gondot viselt. 5- szer. Vágynak ingó javaim, úgymint szőlőmhez tartozó edényeim, ágybéli és ládabéli ruháim. Ezekrül meghagyom, hogy Klára leányom, Palotás Ferenc özvegyének egy derékaljt, két vánkust, Imre fiam feleségének 1 dunnát, 1 derékaljt, két vánkust elsőben kiadjanak testvérei, a több minden néven nevezendő és házamnál találandó javaim közosztályra menjenek. Végezetre az halálom után leendő eltakarításomat ekképpen tétetni kívánom, hogy István fiamnál lévő intereses 80 forintjaim, melyeket hét esztendők olta használ, és ha mostanság történne halálom, eladó 7 akó boraim, vagy ha jövendő esztendőkben, akar melyikben lenne is kimúlásom, mindenkor ezek légyenek eltakarításomban költségül s fizetségül. Mindezen végső időmhez alkalmaztatott rendelésim igrül-igre, szórúl-szóra felolvastatván, jóváhagytam, és ezeket kezem keresztvonásával és meghívott két emberséges tanúknak jelenlétekkel bizonyítom. Balog Anna keze + vonása. Én általam Kún István hites polgár m. p. mint bíróiképpen kiküldetett. Die 18. Januarii 1823. Mi előttünk meghívott tanúk: Bentsik László m. p. Ördög Kovács János +. Az utolsó oldalon azonos írással: Balog Anna, néhai Bende Mihálynak elmaradott özvegyének végső rendelése. Más írással: Praesentum: 18-a Januarii 1823. No. diarii 285. Újabb írással: Praesens testamentum die 23-a 7-bris 182. perletum. et publication est. No. diarii judicalis 1336. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók. No. 5-o 1823., Fase, l-o 1823. Kétlapos irat, eredeti. 17. ÖZVEGY P. KOVÁTS ISTVÁNNÉ KOVÁTS KLÁRA TESTAMENTUMA 1823. február 14. A teljes Szentháromság nevében ! Én, alább is megírt Kováts Klára, néhai P. Kovács István férjemnek elmaradott özvegye, minekutána Istennek kegyelmcsségéből eltöltöttem ez életben 78 esztendőket, eltökéllettem magamban testemnek ugyan fogyott erejében, mindazonáltal ép és egészséges elmével, az halálom után lehető per vagy visszavonás eltávoztatás kedvéért, hogy csekély javaimról ily következendő végső rendelést tegyek.