Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
rendeleteit magunk közt felbontván és felolvasván, minekutána mi férfi testvérek azoknak tartalmaikat reánk nézve sérelmesnek tapasztaltuk, attúl végképpen elállottunk, és közibünk atyafiságosan meghívott ns. Ferentzy Gerely és László unokatestvérek előtt 1842-ik évi Junius hónap 28-án atyafiságosan megegyeztünk oly formán. A/ Az 1-ső tizedben Bódog Sándor és a Hal-piac szomszédságokban fekvő atyánk által néhai senator Hanus Jánostól szerzett házat, melyben én 3.000, azaz háromezer v. forintokat beruháztam, saját szerzemény pénzemből, közöttünk atyafiságosan ötezer v. forintokban állapodott meg. Én azt általvettem oly formán, hogy elsőben is kivonván az én háromezer v. forintjaimat, és egy negyedrész ötszáz v. forintokat, a három testvérnek fizetek egyezerötszáz v. forintokat. B/ Az új szőlők közt az úgynevezett Úri-hegyben tekintetes Balázsfalvi Kiss Mihály úr és Lisztes István szomszédságokban fekvő atyai szerzemény szőlőt egyik testvér sem kívánván az atyai testamentumban kiszabott négyezer, azaz négyezer v. forintokban megtartani, azt közakarattal eladtuk helybeli lakos keményítős mester Kováts Gábor úrnak oly formán, hogy 1843-ik évi Januarius hónap 1-ső napján megadván ezer v. forintokat, a többi summát vagyis kétezer v. forintokat négy évek elforgása alatt 500 forintokban kamatostul együtt lefizetni tartozzék. C/ A monostori nagyatyai 135 zsákokból álló és Ferenzty atyafiak szomszédságokban fekvő föld eránt atyánknak az volt óhajtása, hogy az Ferentzy nevű földnek megmaradna. Amint hogy azt tiszta atyafiságos indulattal 12.000 v. forintokban általadjuk Terézia testvérünknek oly kötelezés alatt, hogy a több három testvérnek, Móricnak két, Károlynak hat, Máriának pedig tíz évek alatt három-három ezer v. forintokat járandó törvényes kamataival együtt kifizessen. D/ Az atyai városföldi ősi főid eránt, mely már 25 évek óta Ferentzy László nagybátyánk urunknál zálogban volt 8.000 forintokban, s most azt annak örökösei bírják, de mi azt kiváltani nem akarjuk. Egyezer v. forint feladásával légyen örökösen az övék, amint hogy azt már fel is vallván, és az ezer forint summát felvévén, azt négyönk közt fel is osztottuk, esvén 250, azaz kétszázötven v. forint. E/ Atyánk borbási 25 zsák árendás földjét Móric fiának hagyván, a pontos árendafizetés mellett. Azt már által is vettem, és használom is. F/ A város határában a Szarkásban lévő ój erdőt szinte által vettem, mint nekem ajánlottat. G/ Néhai atyánknak 30 darab species aranyokra becsült arany repetír óráját nékem úgy hagyta, hogy fizessek a 2 leány testvérnek fejenként 50-50 pengőforintokat, de azok atyafiságos indulatból elengedvén, az órát egyenesen nékem ajándékozták. H/ Az ezüstöket magunk közt egyaránt elosztván, kiki a maga részét elvette. I/ A házi minden ingó-bingókat, atyánk elmenvén lakni leányához, Hertzegnéhez, nálam egyéb nem maradt egy kanapé, 6 széknél, egy függő tükörnél, egy nyoszolya tele ággyal és nagyon csekély konyhabeli edények.