Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

Károlyt illető 100 v. forint adósságomat lefizetni, e felett kívánván nevemet örökíteni fizessenek: A ns. város pénztárának 25 v. forintokat. Az anya-templomnak 25 forintokat. A páter piaristák templomára 25 forintokat. Tisztelendő páter franciscanusok templomára 25 forintokat. A Szentháromság kápolnájára 25 forintokat. A Boldogságos Szűz kápolnájára 25 forintokat. A romano catholicus ispotályra 30 forintokat. És így öszvesen 180, azaz egyszáznyolcvan v. forintokat. A Szabó Lászlónál lévő 50 forintjaimat pedig, ha hogy életemben reá nem szorulnék, hagyom tisztességesen leendő eltemettetésem szükségei pótolá­sokra. Mely ebbéli végső rendelésem előttem szóról szóra felolvastatván, és érthetőleg megmagyaráztatván, azt minden részében helybenhagyom, nevem aláíratásával és saját kezem keresztvonásával megerősítem. Költ Ketskeméten az 1838-ik esztendő Április 20-ik napján. Belányi Rozália, Farkas István özvegyének keze + vonása. Én előttem s általam Ferentzy Móric m. p. szabad Ketskemét városa levéltár­nokja, mint jelen esetre bíróiképpen kiküldött által. Mi előttünk meghívott tanúk előtt. Farkas István m. p. Simon János, Kósa Ferenc keze + vonása. A borítékon azonos írással: Farkas István özvegyének, Belányi Rozáliának végső rendelése. Más írással készült jelzet: 5. sz. 1838. Kétlapos irat, eredeti. A végrendelkező 1855. szeptember 13-án történt halála után a végrende­letet felbontották és kihirdették. 92. SZABÓ ANDRÁS ÉS GYENES ANNA TESTAMENTUMA 1838. augusztus 24. Alább is megírt Szabó András Istennek kegyelméből és bölcs rendeléséből eltöltvén e múlandó világban mintegy 55 esztendőket, szemeim előtt tartván a bizonyos halálnak bizonytalan óráját, azonban egészséges állapotban lévén, Istentől vett földi javaimról végső és megmásolhatatlan rendelésemet teszem ily formán: Gyenes Anna kedves hitvesem jelenlétében és megegyezésével, kivel a csendes házassági életben 38 esztendőket töltvén, gyermekeinket az isteni gondviselés tőlünk gyerekkorukban magához vette. 1- ör Vagyon a 2-ik tizedben Varga János és Mártony Sándorné szomszédsá­gokban egy funduson két darabból lévő és kedves hitvesemmel együtt szer­zettünk, egy ház. 2- or Vagyon a Csődörben nemes Nagy Sándor és Szappanos József szom­szédságokban 19, azaz tizenkilenc zsák alá való és néhai Szabó András édes atyám után osztály útján reám maradott földem.

Next

/
Thumbnails
Contents