Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

kintvén menyemmel magaviseletét, ha házamtúl elmenne, Sándor, Klára és unokám javaibúi adódjanak menyemnek fejenként 50, summa 150 forintok semel pro semper. Az első lapon a b/ betű alatt említem, hogy majd feljegyzem, mit adtam Sán­dor fiamnak, mikor tőlem elment, itt előhozom. A Mária hegyben egy jó paszta 100 út szőlőt, Agasegyházán 50 hold árendás főidet jó tanyával, új ro­vásos kúttal, 6 ökröt minden szerszámmal, vasas kocsit, 3 hámos, 2 heverő lovat, 3 szarvasmarhát, 4 hízó 5 magló sertést. Juhokat is akartam néki adni, de nem kellett néki. Több ízben adtam néki 55 forintokat, élelemre 148 véka gabonát és vetni, 66 font szalonnát, 2 akó bort, 28 icce vajat, fél hájat, szeke­ret, ekéket, taligát, három szántóvasat, 1 vontató-, 2 csatló láncot, vas- és favellákat, vasgereblyéket, két vasfazekat, új rézüstöt, új csobolyót, kádakat, hordókat, egy nagy bor-sutút. Hát feleségem tudtom nélkül mit nem adott néki? Ezeket csak azért jegyeztem ide, mert Sándor felesége és napa minde­nütt azzal kisebbítettek, hogy semmit sem adtam néki. Valamint pedig sok éjjeli, nappali nyughatatlanságim és munkás fáradtságon által szerzett világi múlandó javaim, melyeket successorim óhajtanak, szeret­nek, igyekeztem az ő javokra minden üdőben gyarapítani, hogy azokbúl mind ők élhessenek, mind a szegényeket segíthessék, úgy lelki és maradandó java­kat is hagyok nékik, amelyeket sem a moly, sem a rozsda sem az idő meg nem emészt. Ezt pedig azon szoros megintessél, hogy amennyivel becsesebb a lélek a testnél, annyival kedves maradékim ezen lelki javakat többre be­csüljétek mint a mulandókat. Mert elmúlik e világ dücsősége, az igazság pe­dig megmarad mindörökké. Amely lelki javakat, ha valamely maradékim kö­zül jó szívvel el nem fogadna, vagy tehetsége szerént ahhoz életet szabni egész erejibül nem igyekezne, soha többje neki hagyott javaimban méltán nem részesülhetne. De mit is használ embernek, ha az egész világot meg­nyeri, lelkének pedig kárát vallja. 1- ör. Parancsolom és keményen meghagyom, hogy életeteknek teljes minden napjaiban szeressétek az Istent, az ő tíz és az anyaszentegyháznak öt paran­csolatait egész kitelhetőségig igyekezvén megtartani. 2- or. Felebarátitoknak mindenkor azt míveljétek, amit magatoknak a tőlötök míveltetni kívánnátok, és soha másoknak ne míveljétek azt, amit magatoknak míveltetni nem szeretnétek. 3- or. Szeressétek még azokat is, kik titeket megbántottak, és a rosszért jóval igyekezzetek fizetni. 4- er. A szegényeknek adakozzatok a sokból sokat, a kevésbűi örömest, és erre a pontra azt hagyom keményen, hogy még a fél malmot in natura bírni fogjátok, akármelyitek, annak jövedelmének tized részét üdőrűl üdőre, még successoritok is, osszátok a házi szegény öreg nyomorultaknak. 5- ször. Tiszteljétek holtom után az édesanyátokat, szeressétek és semmibe meg ne szomorítsátok. 6- or. Gyakran, minden holnapban, de leginkább mikor az anyaszentegyház teljes búcsút hirdet, gyónjatok alázatosan, áldozzatok buzgón.

Next

/
Thumbnails
Contents