Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

d/ Jegypénzben adtam Pál fiamnak tizenkét aranyakat, mely most per 11 fo­rint 25 xr., tészen százharmincöt forintokat, e/ Adtam néki négy ökröt kétszáznegyven forintosokat, f/ Adtam egy vasas szekeret és kocsit szerszámostól nyolcvanöt forintokban. gl Egy hátas paripát kétféle rezes szerszámmal együtt hatvan forintokban. hl Adtam egy harmadfű üszőt tizenhárom forintokban, i/ 1795-ben jussán kívül is gondoskodni akarván, én a méltóságos Szentkirá­lyi László urat, akkor még tekintetes nemes Pest vármegye nótáriusát levél által megkértem, hogy testvérétől származott Pál fiam anyja után nem örökö­södvén semmiben, emlékezne meg róla. Melyre ö méltósága atyafiúi nemes szívüségétől ösztönöztetvén, néhai nemes Ferenczy Gergely sógor urunk által 550 forintokat adatott neki ház vételre. Melyhez én néki százhetven forinto­kat adtam. k/ A házi eszközöket nem többre mint csak tizenöt forintokra tettem. 1/ 1798-ban adtam egy fogni való 4-fü tinót; 1801-ik esztendőben pedig két fogott tinót, öszvesen hetven forintokban. ml Megvettem számára a város kása-malmát tizenötszáz [1500] forintokban, n/ 1804-ben a Beleznay marhája félből adtam pénz nélkül 16 tehenet és 3 ta­valyit, melyeket nem imputálok. o/ Kölcsön adtam neki száz forintokat, melyeket mai napig se fizetett meg. pl Végre az 1816-7-8-ik esztendőre marhái árendáját ki nem fizethetvén, én, mint öreg gazda helyette hetvenhét forintokat és negyvenhat krajcárokat fi­zettem. Mint mind ezen szívességim, rész szerént pedig jussba tudásaim a jegyző­könyvemből és quietentiákból láthatók, öszvesen: 2.765 forint 46 krajcár. Ekképpen tehát Pál fiam minden anyai jussán kívül, melyeket itt calculusba nem vettem (a fent látható ingyen segítségeimet sem számlálván) 26 ót szőlő és 39 forint 35 xr. Végh ősiség helyett kétezer hétszázhatvanöt forintokat és negyvenhat krajcárokat vett el. Martinkovits Anna kedves feleségemtől lévő 5 ágazatim, úgymint néhai Anna Herczegné, Mária Demeterné, Péter, Károly és Franciska özvegy Vö­rösné közül Péter és Károly még nőtclenek lévén, ezekre nézve ilyetén forma beszámolásaim éppen nem lehetnek, ugyan azért a kiházasítattakon kell kez­denem. Mindenekelőtt megnézvén fentebbi elesméréseimet, ezeknek járna először a Végh ősiség, fejenként 26 4/6 rész út szőlő, és 39 forint 35 xr. Az alsó Város­föld-i Martinkovits földnek 2/3-ad része ötfelé, valamint az alsó-szőlőnek is kétharmad része szinte annyi felé. A 200 juh 400 forint árának, egy kis kád­nak, három hordónak és egy kocsis ló árának szinte öt felé eső részei. De: 2-0. a/ Néhai Anna, Herczeg Józsefné leányom már kapott tőlem egy fejős tehenet negyven forintokban. hl Harminc fias juhokat százöt forintokban. cl 1804-ben két ötödfű fogott tinót száz forintokban. oV Ismét ház csinálásra adtam kétszáz forintokat, e/ Adtam kölcsön hetven forintokat.

Next

/
Thumbnails
Contents