Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

BEVEZETŐ

ismétlését találhatják. Nem állítjuk, hogy felesleges lenne ezek publikálása. Ha viszont a rendelkezésre álló pénzbeli alap igen szűk, hasznosabbnak látszik inkább időben kiterjeszteni a választékot. Ezt az eljárást alá tudjuk támasztani azzal is, hogy egy igen jelentős mezőváros paraszti gazdálkodásának szinte gyökeres átalakítását lehet ily módon dokumentálni. Igen figyelemreméltó változások mentek végbe a feudális rendi társadalom utolsó évtizedeiben a város társadalmán belül is. A görög és német származású kereskedők, a helyi iparosok, a hivatalnoki-értelmiségi csoport fokozatos bővülése révén merőben új lakásviszonyok, új szokások, új használati eszközök, új megtakarítási formák stb. kibontakozódását kísérhetjük így figyelemmel több mint egy fél évszázadon át, benne a reformkorral, amelynek vidéki gazdasági és szellemi pezsdítő erejéről bizony keveset tudunk. A korabeli kereskedőmentalitás sajátosságainak érzékeltetése végett emeltük be a testamentumok közé Boda Anna és Orbán Sámuel házassági egyezségét (23. sz.), amit teljessé a 214. sz. alatt közölt végrendelet tesz. Nem kívánjuk semmiképpen sem a megkerülhetetlen kényszert erényként, előnyként bemutatni. Csupán az a célunk, hogy a korábbi két kötettel szemben az újabb két kötet anyagának összeállítása során követett eljárást tegyük érthetővé. Bízunk abban, hogy az itt fellelhető rendkívül figyelemreméltó írott emlékek a kutatók sorát fogják arra késztetni, hogy témájuk alaposabb feltárásához használják azokat a végrendeleteket is, amelyeket a publikálás során a jelzett okok miatt mellőzni vagyunk kénytelenek. Bár az előző két kötet bevezetőjében közölt szempontok szerint jártunk el a források közreadásakor, a könnyebb tájékozódás kedvéért célszerű a legfontosabbakat itt is megismételni. A testamentumokat ebben a kötetben is szoros időrendben közöljük. Minden egyes végrendeletet külön sorszámmal láttunk el. Ezúttal is minden végrendelet szerkesztett címet kapott. Ezt követően rögzítettük az irat keltét. Ezután következik a testamentum teljes szövege. Eltérő betűtípussal és betűnagysággal rögzítettük a végrendelet hátlapjára, vagy a borítékra vezetett korabeli, illetve utólagos hivatalos feljegyzéseket, továbbá az iraton rögzített jelzeteket. Ezt követik ugyancsak eltérő betűnagysággal az irat alaki jegyeire vonatkozó megjegyzések, észrevételek (a lapok száma, annak jelzése, hogy az irat eredeti, vagy másolat), mellékletek, illetve a pecsételés módja stb. Érthetően itt sem törekedtünk a szövegek betűhív közlésére, és mindenben az első két kötetben alkalmazott szabályok alapján jártunk el. Tekintettel arra, hogy még ekkor sem létezett hivatalosan rögzített helyesírási szabályzat, a végrendeletet leíró, illetve annak szövegét lemásoló személyek képzettségi szintje, intellektusa és szokása pedig rendkívül nagy eltéréseket mutat, a betűhív közlés lényegesen nagyobb zavart okozna, mint a szöveghű közreadás, a szöveg értelmezése pedig komoly időveszteséget jelentene a kutató számára. Célszerű kiemelni, hogy még mindig található olyan szöveg, amelynek elolvasása komoly gondot jelentett részben a kezdetleges írás, részben pedig a szavak nem következetes elválasztása és a központozás igen gyakori hiánya miatt. Vigasztaló viszont, hogy rongálódás az iratokon csak elvétve tapasztalható. A szavak elején a nagybetűk használata még mindig szinte ötletsze-