Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

Más írással: Csicsa Panna specificatiója. Újabb írással készült jelzet: Fasc. 1. No, 6. 1786. Az egylapos iratot a végrendelet mellékleteként kezelték. 32. KÁT AI KIS FERENC TESTAMENTUMA 1787. július 3. 1787. 3. Julii. Én, Kátai Kis Ferenc minekelőtte lelkemet az Teremtőjének, testemet pedig az boldog feltámadásnak állhatatos reménysége alatt az ő annyának a földnek megadnám, ép elmével lévén, Istentől vett javacskáimról, melyekben az Úr Isten sáfárrá tett, kívántam ilyetén rendelést tenni. 1- mo. Mivel az házban Kátai Kis János öcsém feles, tehát az házból fizesse­nek az öcsémnek 125, idest százhuszonöt Rhenes forintokat, és a magam jus­sára is ugyanannyi megmarad, amelyből adjanak: Először: Az plébániára 10, idest tíz Rhenes forintokat szentmisére. Másodszor: Az franciscanus barátok­nak 10, idest tíz forintokat ugyan szentmisére. Harmadszor: Az páter piaris­táknak 10, idest tíz forintokat ugyan szentmisékre. Ismét negyedszer: Hagyok 30, idest harminc R. forintokat mindhárom részre egyenlőképpen. 2- do. Vagyon az Úr Rétin egy darab földem, amelynek felét már az öcsém­nek jussára általadtam, fele pedig magam jussára maradott, amelyet bírja fe­leségem Lakatos Erzsébet míg él, holta után maradjon három leányimra, úgy­mint Borisra, Erzsébetre, Annára egyenlőképpen. 3- tio. Vagyon négy pasztából álló szőlőm az Talfái kis közön, amelyet ha­gyok egészen feleségemnek, Lakatos Erzsébetnek, ha pedig feleségem meg­hal, három pasztája szálljon az három leányimra, az negyedik pasztát, ame­lyik kisebb, hagyom szentmiseszolgálatokra. 4- to. Az Mária úton lévő szőlőmet is hagyom feleségemnek, hogy abból há­zat szerezzen, meghalván pedig feleségem, az is az három leányimra marad­jon. 5- to. Minden házhoz, szőlőhöz tartozó ingó javaim légyenek feleségemé. 6- to. Maradott az ház árából még 65, idest hatvanöt forintom, amelyből taka­rításomra hagyok 20, idest húsz forintokat, hátramaradott része pedig légyen feleségem táplálására. 7- mo. Vagyon egy tehenem, azt is hagyom feleségemnek, hogy éljen belőle. Mindezek előttem elolvastatván, helybenhagytam, amelyet kezem + vonásá­val meg is erősítem. Kováts József m. p. Nagy János m. p. Csapó János m. p. Coram et per me Mi-chaelem Marton judicialiter exmissum m. p. A hátlapon azonos írással: 1787. 3. Julii. Kátai Kis Ferenc testamentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 15. 1787., No. 17-mo. Egylapos irat, másodpéldány.

Next

/
Thumbnails
Contents