Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
gálati jutalmául rendelek akkor országszerte folyandó pénzben ezerkétszáz forintokat, s ami felülmarad, Judit leányomat illesse. Továbbá: Vintze Józsefné hasonlóképpen szedett fel tőlem maga város-földjére ezer, intresre kétszáznyolcvanöt foirtokat, 36 krajcárokat. Nem külömben Sándor fia maga város-földi jussára száz, interesre ismét száz forintokat. Mindezek Anna, Ilona és Erzsébet leányaim közt egyenlően osztandók lesznek. Végezetre: ezek szerént világos és természetes az, hogy mindaddig, míg a Vintzék vagy maradékjaik az elzálogosított földeket vissza nem váltják, ezeknek birtoka s használása kit kit és ahhoz képest fog illetni amint rajtok fekvő summáról rendelődött. 7- er. Az újonnan 32 esztendőkre zálogosított Bugatz pusztabeli portiómnak kétharmadát hagyom Judit leányomnak, több érdemei mellett méltó tekintetbe vévén főként azt, hogy ő s utána való vőm nem csak gazdálkodásbeli fáradozásaik, hanem együtt szerzésre fordított kétezer forint saját, ő pénzek által is, annak megtarthatásában hathatós segédjeim voltak. Egyharmadát pedig helyes okokon határozódott tetszésemből Ilonának rendelem, mindkét felől kötelességekké tévén, hogy elmaradandó özvegyem hazaköltözésének vagy különválásának esetére nélkie holtáig Judit mindenkor két egymást követő esztendőkben, Ilona pedig harmadikban egy egy szekér fütőszalmát, és ha tehenet tartana, ugyanannyi szénát, s ugyan oly renddel adni tartozznanak. 8- szor. A halálozó esztendőmbeli mindenféle vetésnek vagy takarított életnek (ide nem értvén sem az akkori, sem az ó széna, szalma takarmányt, úgymint amelyek mind és mindenütt Juditra fognak egyedül szállani) nem külömben a bornak is, egyik hasonfele az özvegyemet, másik pedig Juditot illesse. Kivévén tíz véka búzát és öt akó bort, melyeket fellyebb nevezett János testvéremnek, ismét hat akó bort, melyet Mátyási József öcsém uramnak irántok viseltető atyafiúi szívességemnek végső jeléül hagyok. 9- szer. A harminckét esztendőkre zálogosított Páhi erdő szakaszon, amint halálomkor marad, a kötött esztendők elteltével netalán történhető visszaváltáskor pedig a rajta fekvő zálogsumma Judit leányomat vagy annak maradékit illesse oly kötelezés mellett, hogy az özvegyemet, ha külön válalkozna, esztendőnként egy szekér tűzifával segíteni tartozzanak. 10- szer. A juhaimból Annának, Ilonának és Erzsébetnek ötven-ötven nőstényeket hagyok. A többi Judité légyen. A rideg szarvasmarhán, (ide nem értvén Garai vömnek a magáét, melyek a külömböző jegyről megesmerődnek) mind a négyen egyaránt osztozzanak. A sertéseket is osszák egyenlően négyfelé, azzal a kivétellel, hogy amint kimúlásom esztendőnek melyik részében történik, az özvegyemnek egy hízott ölni valót, vagy egy pár maglót. Mátyási János testvéremnek pedig egy maglót juttatni köteleztetnek. A rideg lovakból Judit különösen maga részére válasszon egy pár kancát, azután a többit mind a négyen osszák egyaránt. Hasonlóképpen a kocsis lovakból is választva három, szerszámostól együtt Juditot illesse, hanem a többin hárman osztozzanak. A jármos ökrökből (kivévén Garai Mihály vömnek sajátjait) Judit különösen válasszon egy párt, s a többit azután osszák mind a négyen egyaránt. A külső gazdálkodásra tartozó szerekből Juditnak