Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
4- szer. Néhai Antal Istvány fiamnak nemes Kováts Sára asszonytúl származott két neveleten gyermekeit, úgymint Antal Istványt és Juditot továbbra is édesannyok, nemes Kováts Sára menyem asszony és nagyattyok, nemes Kováts Elek nászuramnak anyai és nagyatyai gondviselésekben ajánlom említett menyem asszonyonak a köz gazdaság körül tett fáradozásai, munkálkodásaiért szabad dispositiojára rendelek kétezer, azaz 2.000 forintokat. 5- szer. Antal Judit neveletlen unokácskám a köz gazdaságbúi neveltessen, ruháztasson, kiházasítására rendelek 500 forintokat, minden jussának pedig fejében rendelek három ezer, azaz 3.000 forintokat. Ki is, ha el találna halni, a 3.000 forintyaival Antal Ágnes, Magdolna, Antal Erzsébet és Istvány unokáim egyenlően osztozzanak. 6- szor. Antal Istvány neveletlen unokácskámat nevezem universalis Interesemnek. Erre szálljon házam, szőlőm, két mezei kertem, juhaim, egyszóval minden nemű ingó és ingatlan javaim, kinek is mind nevelését, mind pedig vagyonkáinak jövedelmére való felvigyá[zá]sát bízom és ajánlom nemes Kováts Elek kedves nászuramnak és nagyattyának. 7- szer. A catholica szent ecclésiának torony csinálásra kölcsönöztem 600 Rh. forintokat. Ezen summából ugyanazon [egy olvashatatlan szó] szent egyháznak rendelek 100 forintot, Szentháromság kápolnájára 100 forintot, külső Mária káponára 100 forintot, tisztelendő páter piaristáknak és páter franciscanusok collegiuma és klastroma számára singillative 100, azaz száz száz forintokat szentmise szolgáltatásokra [a sorok közé beszűr két szó olvashatatlan] nem különben a catholica ispotályban Iévö szegényeknek táplálásokra 100 forintokat. 8- szor. A reformata ispotályban lévő szegényeknek pedig rendelek 20, azaz húsz Rhenes forintokat. 9- szer. A normális oskolákra hagyok 50 Rhenes forintokat, oly móddal, hogy ezen summából 20 Rhenes forintok az állítandó bibliotékácskára fordícsanak, 30 forintok pedig más aprólékos szükségeire. 10- szer. Főtisztelendő Sándor András úrnak mint lelkipásztoromnak, hogy ájtatos fohászkodásaiban rólam megemlékezzen, rendelek 50 forinmtokat. Végezetre. 11- szer. Elholt és fent megnevezett leányaimtól, ógy néhai Istvány fiamtól származott kedves unokáimnak ajánlom az Isten félelmét, szorgalmatos munkás életet, melyek által lehetnek egyedül mindennemű dolgaikban boldogok és szerencsések, ezen utolsó atyai javaslatomat vegyék mélyen szívekben, ajánlom végezetre magam keresztényi ártatlan és buzgó fohászkodásaikban. Mely utolsó rendelésem előttem felolvastatván, minden pontjaiban tulajdon akaratomnak lenni megesmérem, vallom és tulajdon nevem aláírásával megerősítem. Költ Ketskeméten, július holnapnak 12-ik napján 1807-ik esztendőben. Antal István m. p. Senator Ladányi Gergely mint bírói képpen és meghívott tanú előtt m. p. L. s. Nótárius Sárosy János hasonlóképpen bírói képpen kiküldetett tanú előtt. Én előttem Fekete László hites polgár előtt m. p. L. s.