Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

GAÁL MÁTYÁS TESTAMENTOMA 1806. október 25. Utolsó szándék. Az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Mivel én Gaál Mátyás az Úr Istennek kegyes rendeléséből beteges állapotban vagyok, bizonytalan lévén az halálomnak elérkezéséről, hogy mind magam­nak belső s lelki csendességet, mind pedig a második feleségem és édes fijaim között állandó békességet szerezhessek, míglen ép elmével bírok, azon csekély vagyonomrúl, melyet fáradtságom és szorgalmatosságom által szer­zettem, e következendő rendelést teszek. 1- er. Az házamat egy közel lévő kis veteményfölddel együtt (melyet mostani időben 400 forintokra mint illendő árra becsülni) jussul hagyom a legöregebb fiamnak, Ferencnek azon kötelesség alatt, hogy a mostoha annyát, Tóth Ka­talint még él, abban lakni engedje. E melyet, mivel a többi fiaimnak másutt vagyon lakásuk, a szőlőmet is (melyért most könnyen 1.100, vagyis egyezer és egyszáz forintokat adnának) ugyanazon legöregebb fiamank, Gaál Ferenc­nek kezére hagyom, de úgy, hogy annak vagy terméséből, vagy pedig, ha eladadtatik, az árából mostoha annyát valamint testvéreit is kifizesse. Arra való nézve: 2- or. A szőlőtűi adjon mustohájának, Tóth Katalinnak 180-an forintokat, úgymint az ház és szőlő árának őtet illendő nyolcadik részét, és pedig ezen summa pénzbűi 100 forintoknak letételét ne sokára halassza, hanem ha lehet halálom után egy esztendő alatt lefizesse. 50 forintokat pedig későbben adhat meg, és ezen 100 tallérokkal Tóth Katalin megelégedjen, ha holtáig megma­rad az házban. Ha pedig meg nem egyezhet, és az háztól való eltávozásának elegendő okát adhatja, amiért Ferenc fiammal egy fedél alatt nem lakhat, ógy, és nem különben az hátra maradt 30 forintokkal is elégítse ki. 3- or. Ugyanazon szőlőtűi adjon Ferenc fiam Gaál János fiamnak Vásárhelyen lakozó csizmadia mesternek 300 forintokat, de ezen summa pénznek lefizeté­sét vagy intérêt János fiam halálom után két esztendeig ne kívánnya. Azon időnek elfolyása után pedig vagy tőkéstűi, vagy az intérêt, mely 15 forint lé­gyen praetendálhatja. Mivel pedig 4- er. Az én minorita szerzetes fiam Gaál Istvány kevesebb gonddal van a testi szükségek iránt, mint a többi testvérei, néki a szőlőktűi 200 forintokat ha­gyok, amely pénzt amikor akarja Ferenc báttyátűl halálom után felkérheti. 5- ör. A legkisebb fiamnak pedig Gaál Józsefnek hagyok 400 forintokat a szőlőbül oly móddal, hogy még nőtelen korában, ha ezen pénzre nem szorul, annak intérêt, azaz 20 forintokat néki halálom után Ferenc báttya minden esztendőben adni köteles légyen. Ha pedig történetből idővel Ketskeméten választana magának lakóhelyet, azon 400 forintok helyett a szőlőnek felét (ha addig el nem adódna) magáévá teheti. Az egyik szőlőt pedig nem máskép, hanem ha János és Istvány bányait és mustoha annyát illető just egészen kifi­zeti. Ezen kívül

Next

/
Thumbnails
Contents