Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

DÓMJÁN JÁNOS TESTAMENTUMA 1806. április 12. Én, alább is megírt idősb Dómján János adom tudtodkra mindeneknek akik­nek illik, hogy minekutána Istennek jó tetszéséből e világi nyavalyás életbe 82 esztendőket töltöttem volna el, most pedig fulladozó nyavalyán körülvé­vén, beteges erővel ugyan, de mindazonáltal ép és egésséges elmével bírván, kívántam e világi szerzett javaimról 6 élő gyermekeim, ó. m. János, András, Balázs, Bálint és István, nem külömben Ilona leányom között az alól írt s é végre kiküldött bírói deputatusok előtt é következendő testamentomi rende­lést tenni. Úgymint: 1- o. Minthogy János fijamat, aki már még 1794-ik esztendőben tőlem külön volt, az lajstromban is feljegyzett mód és rend szerén illendően kielégítettem, tehát ő azzal megelégedni tartozzon. Mely kielégítés, hogy a több testvérjei között is tudva légyen, azt ezen végső rendelésembe is beiktatni kívántam. Úgymint: vettem a 8-ik tizedben számára Deák Györgytől egy házat 1794-be 425 forintokon, mely háznak reparatiojára és keríttetésére költöttem 42 fo­rintokat. Házi eszközöket szerzettem néki 30 forintokon. Ismét adtam neki egy verem búzát, mintegy 150 vékát, egy verem árpát, mintegy 100 vékát, ismét zabot egy verembe, mintegy száz vékát, 150 font szalonnát, és egy nagy hájat 30 font sóval együtt, ismét egy asztalt, egy karszéket, egy lógozót, egy vedret, désát, egy ponyvát, 5 zsákot, 4 ökröt, szekeret, ekét-talyigát, szántóvasat minden készségestől, ismét adtam 40 akó hordót. Lovakból ad­tam 3 öreg kancát, egy paripa csikót, egy harmadfüvet és egy tavalit. Ismét adtam 1802-ikbe Boros szőlőre 150 forintokat. Ismét az ecclesiától vettem számára egy szőlőt, mely öt pasztából áll 500 forintokon. Ezen kívül a Várasföldin adtam neki mintegy 20 zsák alá való földet oly véggel, hogy míg én élek, addig is legyen neki miből élni, holtom után pedig úgyis minden szerzett földjeim 4 gyermekeim között (minthogy Bálintot egyszer kifizet­tem) egyenlően osztódnak fel. Mivel ezeken kívül most ezen testamentomba hagyok még Jánosnak egy kádat és két vasas hordót, úgymint egy 9 és 8 akó­sat. így tehát ezen kiadott és most hagyott javakkal ő úgy tartozik megelé­gedni, hogy többé testvérei (kivévén a városföldi részt, melyből commassal­tatván a mostani 20 zsáknyi birtoka még jussát tarthattya) semmi keresete ne legyen. 2- 0. Minthogy már János fijamat illendően kielégítettem, következnek ren­deléseim alá Balázs és András fijaim, akik valamint eddig, úgy ennek utána is reménlem együtt fognak maradni. Ezekről tehát ezen rendelést teszem, hogy mivel János fijamnak is 500 forintokba szerzettem házát, tehát a mostani há­zamat, amely különben is András és Balázs fijaimnak szorgalmatossságok és körülötte tett fáradozások után készült nagyobb részint, azért ezen atyai ren­delésem és böcsüm szerént ő nekik 1.000 forintokba maradjon a ház, mely szerént mindkettőnek, valamint János fijamnak, az 500 forintja telik, úgy mindazáltal, hogy mivel

Next

/
Thumbnails
Contents