Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

akarom és hagyom, hogy légyen az Mária leányomé, mivel a többi leányim nem gondolnak vélem. E pedig gyámolít, ápolgat, tisztogat, holott oly nyo­morult vagyok, hogy segítség nélkül az házbúi sem mehetek ki, és engem magamat hagyni nem lehet, hanem ha Mária leányom vagy dologra, vagy más okbúl az hártúl elmegyen is, Rozsália onokámnak kelletik mellettem ma­radni, aki is Mária leányomnak a leánya, és akkor ez is szívesen gyámolít en­gem. 5-ör. Akarom, hogy ha halomásom után valami maradna is azon 300 R. forintokbúi, Mária leányomat a többiek soha ne háborgassák, hanem légyen Mária leányomé, de úgy, hogy temettessen el tisztességesen és szolgáltasson 4 szentmiséket érettem. Mely végső akaratom előttem elolvastatván, azt minden részeiben helyben­hagyom, és úgy akarom, kezem keresztvonásával is megerősítve. Horváth László + keze vonása. Mielőtmnk: Harkai István m. k. Tóth Lőrinc +. P. S. Azon 300 R. forintok pedig vágynak a második tizedbe lakos Szabó Mihálynál oly móddal, hogy 200 forintnak az interesit köteles esztendőnként megadni 6 pro conto, az harmadik száz forintnak pedig az interesire lakom Szabó Mihálynál. Coram et per me judicialiter exmissum juratum subjudicem Antonium Szeke­res m. p. Signatum Ketskeméth 1801. 17. Április. Az utolsó oldalon azonos írással: Testamentum Ladislai Horváth, anno 1801. 17. Április. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 12. 1801., 13. Kétlapos irat. eredeti. 127. DOMBI ISTVÁN TESTAMENTUMA 1801. május 4. Az eloszthatatlan tellyes Szentháromság nevében. Én, Dombi István, minthogy 82 esztendőket eltöltöttem, és az öregségtül el­nyomattattam, 5 esztendőket töltvén az özvegységben, Istentűi vett tulajdon szerzemény javaimról, amely rendelést 1796-ban 28-ik Januariusban tettem, azt most ilyetén módon, amint következik kívánom megváltoztatni, és ugyan tulajdon szerzemény javaimnál két fiaim, András és László, három élö le­ányim, Anna Erzsébet és Klára, és negyedik, úgymint Ágnes megboldogult leányom maradéki között kívánok ilyetén végső rendelést tenni. 1-ör. Vagyon egy házam Patzali József, Martinkovits Pál és Németh József szomszédságában, amelyért minthogy adtam 224 R. forintokat, akarom, hogy ezen áron légyen az házam a két fiamé, Andrásé és Lászlóé, de úgy, hogy egyenlő jussal osztozzanak ezen a házon mind az öten, és a három leányokat fizessék ki a házbúi, ha pedig a házban békességesen nem maradhatnak, adódjon el, és mind a fiak, mind a leányok osztozzanak belőle egyaránt, ha halomásom történne.

Next

/
Thumbnails
Contents