Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

1- szer. Hogy azon pontban levő Antal István uram szomszédságában helyez­tetett mezei kert föld egy fogás 5 [zsák ?] alá való való földön kívül ősi lé­gyen, hanem azon egy fogást idősb Vass Mihály úr Tasi Erzsébettel együtt szerzettek 106 forintokon. Most már azon változást kívánja tenni, mivel if­jabb Vass Mihály senator úr successor nélkül elholt, az osztálykor Vass Mi­hály úrnak esett 1/3-d részt az életben lévő 8 successor között, az anyai 1/3-d rész pedig a 7 leány sucessorok közt egyenlő osztályra menjen. 2- do. A szőlő mint puncto 2-do az 1/3-d rész anyai jusra nézve 7 leány successoroké, azon 1/3-d rész pedig, mely Vass Mihály úrnak esett, mind a nyolc successoroké légyen, mivel ez is 45 utakon kívül egészen ősi vala. 3- szor. A harmadik pontban foglalt veteményes kert azon conditiok mellett, melyek már föllyeb puncto 3-o ki vannak fejezeve, legyen a leány ágon lévő successoroké, úgy mindazonáltal, hogy ha Vass János fiam tőlük magához válthatja, magának megtarthassa. 4- szer. Hajnal Julianna unokácskámnak jussa egyenlően kiadatván, ennek utána azon 100 forinthoz, melyek puncto 4-o említtettek, just nem tarthat. 5- szer. Az 5-dik pontban foglalt ház most is azon módban meghagyatik, noha annak fundusa és a ház fele ősiek, de mivel a tetejét Vass János reparáltatta, az istállót, kamrát is két fiak csináltatták, azon felül ezen házban ifjabb Vass Mihály úrnak házbeli jussába 333 forintokat 20 krajcárokat fizetett, tehát mindazért, mind pedig mellettem mint édesanya mellett tett s teendő köteles­ségiért most is Vass Jánosnak hagyatik. Mely 333 f. 20 xr-ok mint Vass Mi­hály úr házába investáltatott pénz, hogy özvegyét, Tótt Ilona asszonyt a me­zei kert földekbűi és szőlőbűi illető hit részre nála maradjanak, az tellyes szándékja. A többiekben föllyebb való rendelésit most is megerősíti oly különböztetés­sel, hogy Vass Mihály úr több osztálybéli rátáira is a successoroknak mint ex mutu collaterali successione jussal bírónak hatalmok lévén a keresetre, tulaj­don javaikat eszközöljék, declarálván egyúttal, hogy a Ballószegi mezei kert földe mintegy 20 zsák alá való részi, lévén atyai szerzemény, a többi egészlen ősi, melyben városadománya kert is vagyon. Mely szerént ezen változásokat érthetőképpen előtte elolvastuk és hogy min­denekben helybehagyta, ezeket bizonyítjuk. Kecskeméten a föllyebb írt napon és esztendőben. Bizonyítom én is Tasi Erzsébet kezem + vonásával Bírói képpen kiküldetett hites írnok Muslay József m. p. Csősz Imre m. p. covocatus. Én előttem bírói képpen kiküldött hitös polgár Rada Mihály előtt m. k. Az utolsó oldalon más írással: Tassi Erzsébet, néhai senator Vass Mihály úr özvegyinek testamentoma. Újabb írással: Ezen testamentomát a testans asszonyság die í-a Junii 1814. költ rendelésénél fogva megsemmisítem, és az archivumbul már ezelőtt kivétetvén, a megírt napon ad redintegrationem archivi visszaadattatott az alólírtaknak. Farkas Sándor hites cancellista. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. 1814. (sic!), No. 14., No. 39. Kétlapos irat, eredeti. Az irat jelentős része rongált, ezért néhány esetben az olvasat nem teljesen egyértelmű.

Next

/
Thumbnails
Contents