Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
BOLDOG JÁNOS TESTAMENTUMA 1795. május 18. Én. alább is megírt öreg Boldog János Istennek kegyelmességéböl eltöltvén circiter 67 esztendőket, beteges állapotban lévén, kívántam azon javakról, melyeket Isten ő szent Fölsége igyekezetem által megáldott, ilyetén szabad akaratomból származott végső rendelésemet tenni. 1- o. Vagyon a város határiban két helyett mezei kertem, úgymint a Monostori ót mellett, ahol circiter 12 zsák alá való vagyon, ősi. Szerzettem pedig 617 forintért Cimbalmos Jánostól mellette való földemet. Törökfáiban hasonlóképpen Fodor Gergelytől 500 forintokon ugyancsak szántóföldet. 2-o Vagyon négy paszta magam szerzemény szőleje. 3-tio. Házam, melynek a fundusa ősi, az épület pedig általam csináltatott. 4-o. Circiter 134 darab szarvasmarhám, 15 darab kanca méneses ló. 5-o. Kocsis lovam 2, 10 jármos ökreim, circiter 120 juhaim. Vass Mihálynál contractuson 200 forintom. Veres Józsefnél, sógoromnál 50 forintom interesen. Ezekből kívánom: 2- szor. Hogy Sára leányom, Demeter Jánosnénak, Klára Dákány Jánosnénak az ősieken kívül, minthogy mind a kettőt tisztességesen kiházasítottam, adattassék két borjas tehén. 3- szor. Szőlő légyen feleségem, Markó Panna, Péter s Istvány fiamé egyenlőképpen. András fiam pedig többé részt ne végyen benne, minthogy 140 úttal elégségesen kielégítettem. 4- 0. A házam is legyen hasonlóképpen feleségemé s két fiaim, úgymint Péter és Istváné, mivel már Andrást házvételében 150 forinttal segítettem. 5- 0. Barmos marháimból hagyok András fiamnak 11 tehenet, két öreg tinót s két harmadfüvet, a hátralévő marháimat pedig feleségem, Péter s István fiam, nem különben jármos ökreim és juhaimmal egyaránt osztozzanak, minthogy már Andrásnak 30 juhokat adtam. 6- 0. Méneses lovaim vágynak circiter 13 öreg kanca, melyekből hagyok két kancát András fiamnak, a többivel pedig egyaránt osztozzanak feleségem s két fiaim, úgymint Péter s István. A mezei kertföldem pedig légyen feleségem s három fiaimé, úgymint András, Péter s Istváné. 7- 0. Pénzem ugyancsak légyen felségem s két vélem lakó fiaimé, abból tisztességesen takarítsanak el, a hátramaradott rész légyen övéké. 8- 0. Az új templom épületére hagyok egy jó borjas tehenet. Mely utolsó rendelésem előttem felolvastatván, mindenekben helybenhagyom, és saját kezem keresztvonásával megerősítem. Signatum Kecskemét, 18-ik májusban 1795. Bódog János + keresztvonása. Coram et per me Joannem Sárosy jur. notarium judliter exmissum. Mi előttünk: Tservenka István kiküldetett hites polgár m. p. Dekany József, Csorba Imre +. Az utolsó oldalon azonos írással: Boldog János testaemenloma. Praesentum 18-a Maii 1795. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 3. 1795., No. 3. Kétlapos irat, eredeti.