Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
ságokat, hagyok néki 40, azaz negyven forintokat, melyeket akkor tartoznak kifizetni az említett summából, amidőn a creditornál az ideje kitelik. Mi nézi pedig mind pénzbeli mind bózabeli rajtam való praetensióját, valamint most életemnek végéhez közelgetek, és az Isten színe előtt állok, ennek utána is utolsó pihenésemig lelkem esmérete szerént vallom, hogy belőle soha egy krajcárt is sem el nem költöttem, sem nem láttam, sem keresményét vélem nem közölte, ez okáért, hogy ebbéli keresetével az én halálom után is nyaka szegjék, írásban feltétetni kívántam. így lévén a dolog: 3-0. A szőlőmet is minden leányaim között, valamint a ház és malom fundus árát egyenlő atyafiságos osztályra rendelem, kirekesztvén belőle boldogult fiam özvegyét, Kádas Sárát, mint aki mostani betegségemben is megvetett, és sok mocskos szókkal illetett, többé a számára kirendelt summánál méltónak lenni nem ítéltem. Mely ebbéli rendelésemet előttem felovastatván, azt minden részeiben helybenhagytam, és saját kezem keresztvonásával is megerősítette. Actum Kecskemét, 4-a mensis Április 1795. Bíró Anna keze + vonása. Pető János jelenlétében m. p. Csapó István jelenlétében m. p. Praesente et coram me Joanne Tormássy judliter exmisso subjudice m. . [Más írással a következő feljegyzést rögzítették a lap alján:] 1796-dik esztendő Januarius holnapjának 7-dik napján. Bíró Anna, néhai Pázsit István elmaradott özvegye kívánta ezen utolsó rendelésit a nemes város archivumábúl kihozatni, és a 2-dik punctumját következendőképpen megváltoztatni. Minthogy Kádas Sára, néhai Pázsit Mihály fiam özvegye hosszas és igen súlyos nyavalyámban is több keserűségekkel illetvén rövidítette életemet, és boldogult férjéről, Pázsit Mihály fiamról is mocskos beszédeket tészen, azért a 2-dik punctumban ezen utolsó rendelésemnek hagyott 40 forintokhoz való jussát cassálom, és megsemmisítem, hanem azon negyven forintokkal is 6 leányaim egyenlőképpen osztozzanak. Mely szándékomat kezein keresztvonásával meg is erősítettem. Bíró Anna keze + vonása. Signatum Kecskemét, anno, die ut supra. Coram me Martino Domokos m. p. Csapó István jelenlétiben m. p. Coram me Michaele Szél judicialiter exmisso jur. cancell. m. p. Az utolsó oldalon azonos írással: Bíró Anna, néhai Pázsit István özvegyének testamentoma. Praesentum 4-a Április 1795. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 4., No. 4. Kétlapos irat, eredeti.