Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

oktató (66) általános iskolával rendelkeztek, s a 121 szlovák nyelvoktató iskolából is csak 5 volt nemzetiségi tanítási nyelvű, míg a románok esetében 14:10 (nyelvoktató:tanítási nyelvű) volt az arány. A „délszláv" címen szereplő 25 tanítási nyelvű iskolából pedig 6 szerb és 19 horvát iskola volt, holott a lakosság megoszlása 1:12 (szerb: h orv át).

20 A nemzetiségi középiskolai hálózat átgondolt, tervszerű fejlesztésében azonban mindaddig, amíg az általános iskolákkal kapcsolatban ez a bizonytalanság, szakmai tanácstalanság megnyilvánult, nem lehetett eredményt elérni. Az a tény pedig, hogy a nemzetiségi középiskolát végzők többsége gyakorlatilag csak magyar egyetemen, főiskolán folytathatta tanulmányait, többszörösen meggondolásra késztette az ide jelentkezőket. A szomszédos országok és a Német Demokratikus Köztársaság felsőoktatási intézményeiben csak csekély létszámú magyarországi nemzetiségi tanuló juthatott el. Ezért ezeknek a középiskoláknak úgy alakították ki a tantervét, hogy az ott tanulók minden nehézség nélkül magyar felsőoktatási intézményben is folytathassák pályájukat. S bár 1954-ben és 1956 elején a minisztérium nemzetiségi osztálya további előterjesztéseket készített, alapjaiban ehhez a dokumentumhoz nyúlt vissza. Tehették ezt annál is könnyebben, mert a Kovács Péter által jelzett problémákkal való szembenézés nem történt meg, ezért a nemzetiségi iskolahálózat fejlesztése továbbra is ad hoc jellegű, kapkodó, éppen csak a helyi anomáliákat orvosló maradt. Az 1968. évi PB határozat előkészítése során ugyancsak több szervezet, szerv készítette el a maga összegző, értékelő jelentését. A művelődési minisztérium által írott anyag a nemzetiségi oktatás fő problémájaként említi továbbra is azt a tényt, hogy a nemzetiségek számáról nincs egy elfogadott statisztikai felmérés, amely hűen tükrözné azok számát. A dokumentum maga is leszögezi, hogy az oktatás helyzetének megítélésében eltérések vannak a minisztérium és a nemzetiségi szövetségek között. A tárgyilagos megítélést az is nehezítette, hogy ekkor már 7-8 éve nem készült egyetlen felmérés, elemzés sem a nemzetiségi oktatás helyzetéről. Ezért joggal állapítja meg a jelentés írója, hogy „ e kérdésben számos probléma jelentkezik, melyeknek csak kisebb része tartalmi jellegű, többsége szervezési, illetve a munkaerő gazdálkodással függ össze."

21 Gyakorlatilag megismétlődnek az egy, másfél évtizeddel korábban tett megállapítások. Azaz: a nemzetiségi óvodák elégtelen száma, a kétnyelvű foglalkoztatás hiánya, a nemzetiségi nyelvet értő és beszélő óvónők hiánya. „E helyzetet tovább nehezíti, hogy a helyi szervek a megoldást épp abban látják, hogy a nemzetiségi nyelv teljes kiiktatásával csak magyar nyelven tanítsák a gyerekeket."

22 Nem hozott eredményt a nemzetiségi iskolákban 1960 szeptemberében bevezetett kétnyelvű oktatás, és a szakmai irányításukban ezzel párhuzamosan kialakított decentralizmus sem. Az oktatási intézmények, illetve a pedaMOL XIX-I-4-g. 35. tétel MOL XIX-I-4-g 6. tétel MOL XIX-I-4-g 6. tétel