Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
A hazai belső szabályozás is az általánosságok szintjén mozgott, és mindig nagy különbség volt a rendeletek által szabályozott és biztosított lehetőségek - anyanyelvi oktatás, közművelődés, önszerveződés - és a gyakorlati végrehajtás, a valóság között. „Az 1949: XX. törvény, vagyis az alkotmánytörvény volt az a jogszabály, amely a jogalkotás legmagasabb szintjén szabályozta a hazai nemzetiségek helyzetét. Deklarálta, hogy a magyar állampolgárok a törvény előtt egyenlő jogokat élveznek, s bármilyen hátrányos megkülönböztetésüket „nemek, felekezetek, vagy nemzetiségek szerint" a törvény szigorúan bünteti. Az alkotmány azt is kimondta, hogy „a Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét." Ezenkívül 1950 és 1973 között számos államigazgatási, közigazgatási, eljárási, munkajogi, oktatási, közművelődési jogszabály, utasítás keletkezett, amelyek a magyarországi nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait közvetlenül és pozitívan érintették, de gyakorlati megvalósításukra sok esetben nem került sor. 10 A Büntető Törvénykönyv - az 1961. évi V. törvény - tartalmazta a nemzetiségi egyenjogúság büntetőjogi és polgári jogi védelmét, hiszen kimondta, hogy aki „valamely nép, nemzetiség, felekezet vagy faj, továbbá szocialista meggyőződésük miatt - egyes csoportok vagy személyek ellen gyűlölet keltésére alkalmas cselekményt követ el, hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."" Az '50-es évek végétől, a '60-as évek elejétől a személyi kultusz felszá-. molása, valamint az ideológiai nyitás következtében több politikai deklaráció is született a nemzetiségi kérdés kapcsán (az MDP Központi Vezetősége 1956. május 21-i állásfoglalása, az MSZMP Politikai Bizottsága 1958. október 7-én, valamint 1968. szeptember 17-én hozott határozata). Bár ezek a szó szoros értelmében nem tekinthetők jogi értelemben szabályozásnak, az állampárt működési mechanizmusa miatt mégis meghatározó jelentősséggel bírtak. 12 Ezek egyrészt elutasították a nemzetiségi kérdéssel szemben korábban megnyilvánuló közömbösséget, másrészt azt hangsúlyozták, hogy az nem tartozik a legfontosabb problémák közé. A társadalmi és politikai érdeklődés A magyar állam és a nemzetiségek. A magyarországi nemzetiségi kérdés történetének jogforrásai 1848-1993. Főszerkesztő: Balogh Sándor. Budapest, 2002. 20. Jó példa erre a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, amely biztosította az anyanyelvhasználat jogát. Eszerint: „ Az eljárás nyelve a magyar. A magyar nyelv nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet. A magyarul nem tudó személy az eljárás egész folyamán mind szóban, mind írásban anyanyelvét használhatja." Konkrét adataink nem állnak rendelkezésre, hogy egyáltalán hányan kívántak volna ezzel a lehetőséggel élni, és a hatóságok hány embertől tagadták meg ennek lehetőségét. Az azonban mindenképpen jelez valamit, hogy a korszak tírósági anyagait tanulmányozva, még csak elvétve sem bukkanunk nem magyar nyelven lefolytatott eljárásra. Magyar Közlöny, 1961. 97. szám. Lásd a 47. és a 70. dokumentumot. A két dokumentum részletes összehasonlítását Föglein Gizella: Nemzetiségi politika a Kádár-korszakban című tanulmányában tette meg. - In: Föglein, Budapest, 2000. 79-84.
