Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
A közéleti kétnyelvűség kérdései A közéleti kétnyelvűség megvalósításának és a nemzetiségi érzés ápolásának érdekében a Központi Bizottság határozata a 4. pontban előírta a kétnyelvű feliratok, hirdetmények ügyének megoldását; s azt is, hogy esetenként utcákat, tereket, esetleg közintézményeket kell elnevezni a lakosság nemzetiségét képviselő jelentős személyiségekről. Ehhez csatlakozik a határozat 11. pontja, amely lehetővé kívánja tenni, hogy a nemzetiségi polgárok saját nyelvük szokásainak megfelelő keresztnéven anyakönyveztethessék gyermekeiket. 1. A jelenlegi helyzet; eredmények Valamennyi jelentés megemlékezik a középületeken (tanácsháza, kultúrotthon, könyvtár stb.) elhelyezendő kétnyelvű feliratok kérdéséről. Egyetlen megye jelzi e kérdést megoldottnak, nyolc megye néhány községében megvalósítottnak, három pedig folyamatban lévőnek. A többi megyében (s az említetteknek egyéb községeiben) a helyi lakosság nem igényelte vagy éppen értetlenül fogadta ezt a gondolatot. Kétnyelvű utcatáblákról igen elvétve akad jelentés. Az érvelés általában az, hogy a lakosság a feliratokat magyar nyelven is megérti. Kétnyelvű tanácsi hirdetmények két megyének egy-egy községében vannak; egy további megyében járási szintű határozat ajánlja ezt a nemzetiségi falvaknak, de megvalósulására nincs utalás. - További három megyében alkalomszerűen jelennek meg kétnyelvű plakátok (pl. a nemzetiségi nyelvű filmek hirdetményei; a nemzetiségi kulturális találkozók műsora). A többi jelentésben ez a kérdés nem szerepel. Utcát, teret , esetleg közintézményt alig néhány megyében, illetőleg ezeknek néhány községében neveztek el nemzetiségi, illetőleg a nemzetiség nemzetét képviselő személyről. Szobrot a nemzetiség nemzetét képviselő kiválóságoknak két megyében állítottak, illetőleg szándékoznak állítani. Több megye jelenti, hogy ilyen aktusra nem jelentkezett igény; még több ki sem tér beszámolójában erre a kérdésre. - Nyilvánvalóan hátráltatóan hat e kérdésben az, hogy a nemzetiségi szórványok nem ismerik a velük egy nyelvet beszélő nemzetnek történetét és kultúráját előre vivő nagyjait. A nemzetiségi névformának megfelelően történt anyakönyvezésre egyetlen példa sincs a jelentésekben. A megyék túlnyomó része ki sem tér e kérdésre; három jelenti, hogy ilyen igény nem merült fel. Közülük egy a felvilágosító munka gyengeségét okolja; aszerint a nemzetiségi szülők általában nem is tudnak erről a lehetőségről. - Az anyakönyvezésről szóló utasításnak 3/1968. =TK 52) KE jelzetű módosítása még mindig nem a legvilágosabb szövegezésű; s az anyakönyvi hivatalokban aligha került nyilvános (esetleg több nyelven való) kifüggesztésre. 6
