Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

b) Az illetékes tudományos intézményekkel, társadalmi szervezetekkel és egyes kutatókkal folytatott megbeszélések alapján kidolgozza a munkálatok konkrét és részletes tematikáját, s kiadja a megbízásokat, illetve felkéréseket a tanulmányok elkészítésére. c) Az 1970-es év egyik legfontosabb teendője az 1970. januári népszám­lálás anyagának feldolgozása és értékelése. Az elkészülő tanulmányok és feldolgozások elsősorban a belső tájé­koztatás céljait szolgálják, s mint ilyenek rendelkezésére állnak a nemzetiségi politikával foglalkozó állami és társadalmi szerveknek, tudományos intézményeknek. Ez nem zárja ki azt, hogy az egyes ta­nulmányok vagy azok részletei ne kerülhessenek publikálásra, sőt ez kívánatos is. Közlésre elsősorban a különböző szaktudományos fo­lyóiratok, a tudományos intézmények kiadványai, a nemzetiségi lapok jöhetnek számításba. Később a begyűlő dokumentáció alapján a széle­sebb hazai közvélemény, a sajtó és a külföld tájékoztatására központi kiadványt vagy kiadványokat (esetleg kiadványsorozatot) szerkeszte­nénk a magyarországi nemzetiségi kérdés helyzetéről és fontosabb vonatkozásairól. IV. Az alapdokumentáció munkálatainak személyi és anyagi igényei Az alapdokumentáció munkájában a Nemzetiségi Osztály vezetője és egyik főelőadója vesz részt. A munka szervezéséhez és irányításához egy külső munkatárs állandó jellegű munkájára van szükség. Ez biztosítva van Katus László az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársának személyében. A külső munkatársak díjazására az első évben egyszázezer forintot irányoz­tunk elő. Ez az összeg az osztály költségvetésében rendelkezésre áll. A kö­vetkező években a munkák teljes beindulása után ez az összeg valamelyest növekedni fog. Fokozottabb pénzigényt a kiadványok elkészítése jelent majd. Az alapdokumentáció munkafeltételeinek megteremtéséhez a Nemzetiségi Osztálynak egy gépírónői státuszra és egy megfelelő helyiségre van szük­sége. Budapest, 1970. február 10. Dr. Kővágó László s. k. MOL M-KS 288. f. 36. cs. 12. ő. e. - Hétoldalas, géppel írt tisztázat, géppel írt aláírással. Az előterjesztést az 1970. március 9-i miniszterhelyettesi értekezlet tárgyalta meg. Az értekezletről emlékeztető vagy jegyzőkönyv nem áll rendelkezésre.

Next

/
Thumbnails
Contents