Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
5. Javítsák továbbra is a kultúrcsoportok munkáját, fordítsanak nagyobb gondot a műsorok szocialista tartalmára, valamint a kultúrfelelősök és kultúrcsoportok vezetőinek elvi irányítására. 6. A szövetség és a szerkesztőség teremtsen szoros és rendszeres kapcsolatot. Budapest, 1960. február 20. Vendégh Sándor osztályvezető MOL 288. f. 35. cs. 10. ö. e. - Kétoldalas, géppel írt tisztázat, géppel írt aláírásai. A jelentést a Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztálya készítette az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztálya részére. 2 Lásd a 47. dokumentumot. 3 Szilágyi Péter (1929-). 1952-1954 között nemzetiségi előadó az Oktatásügyi Minisztériumban, majd 1957-ig a gyulai román gimnázium igazgatója. 1957-1983 között a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének fötitkára. 4 Moldován Illés (1920-). Eredeti szakmája szabó. 1949-től különböző területeken a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségében dolgozott. 53. Budapest, 1960. június 14. Feljegyzés az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztálya számára a nemzetiségi szövetségek munkaértekezleteiről A nemzetiségi szövetségek munkaértekezleteinek a párt politikai bizottsága 1958. októberi határozatának értelmében az volt a célja, hogy a szövetségek a nemzetiségi lakosság körében kifejtett politikai, kulturális tevékenységükről beszámoljanak, munkájukat szélesebb alapokra helyezzék, és ismertessék a párthatározat alapján meghatározott feladatkörüket, a társadalmi szervek alakítsák ki aktivistáik köréből társadalmi bizottságaikat. A négy szövetség munkaértekezletét március 26. és április 22. között tartotta meg. Az értekezleteknek ebben az időben való megtartása helyesnek bizonyult, egybeesett hazánk felszabadulásának 15 éves évfordulójának ünnepségeivel, s a Hazafias Népfront II. Kongresszusa 1 előkészítésének idejével, így egyben a kongresszus előkészítését is szolgálták. A munkaértekezletek kétnaposak voltak, a Gyulán megtartott román szövetség munkaértekezlete volt csak egynapos. A négy értekezleten 500-nál több meghívott vett részt. A meghívottak részben a szövetségek helyi aktivistáiból, részben a területi párt-