Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
még mutatkozik, ott ennek inkább vallási színezete van, görögkeleti, görög katolikus, református, baptista stb.) A Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége 1949-ben alakult. Először mint tömegszervezet működött, s alakulásától kezdve segítette a román nemzetiségi lakosság kulturális felemelkedését. Tömegpolitikai munkát is csak az 1958-as párthatározat 2 óta igyekszik végezni. Ezen a téren végzett munkájuk főképpen a választások idején és a tsz-szervezés alkalmával volt tapasztalható. Kulturális rendezvényeik is segítették ezt a munkát. A szövetség kapcsolata a Békés megyei pártbizottsággal, tanácsszervekkel és a Hazafias Népfront megyei és helyi szerveivel jó. A Hajdú-Bihar megyei kapcsolatok is javulóban vannak. Ugyancsak jó az együttműködés a Hazafias Népfront Országos Irodájával is. A kultúrcsoportok irányításában és ezek színvonalának emelésében is eredmények mutatkoznak. Aktívahálózatuk főleg pedagógusokból tevődik. A sajtójuk is komoly fejlődést mutat. A lap politikai, nyelvi és kulturális téren segítséget nyújt a szövetség területi munkájában. Az eredmények mellett vannak még hiányosságok is a szövetség munkájá ban. A szövetség politikai munkatársai, Szilágyi 3 és Moldován 4 elvtársak párttagok. A szövetség azt a hivatását, hogy közvetítse a párt politikáját a dolgozók felé, egészében helyesen látja. A munka hiányosságai nem helytelen elvi álláspontból, hanem a munkamódszer fogyatékosságából, a megszokotthoz való ragaszkodásából, bizonyos kényelmességből és az igényesség hiányából is fakad. Bár az utóbbi időben a szövetség dolgozói keresik a munka jobb módszereit. A szövetség munkatársai egyénileg részt vesznek a területen folyó politikai munkában, agitálnak és segítik a helyi szervek munkáját, azonban a szövetség egész tevékenységét csak részben sikerült e cél érdekébe állítani. A politikai gyűlések, nemzetiségi napok és kultúrkörutak szervezését nem hangolják megfelelően össze a helyi (járási) párt- és tanácsszervek célkitűzéseivel. Bár a szövetség nem megyei szerv, de munkájuk nem lehet független a helyi párt- és tanácsszervek előtt álló fő feladatoktól. Politikai és kulturális