Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
A házak méltányos árának megállapításánál amennyiben a vevő eddig más házban lakott, figyelembe kellene venni árcsökkentő tényezőként az eddigi lakásba eszközölt jelentősebb beruházásokat. Méltánytalan lenne, ha valaki rendbehozatott egy düledező házat, és most meg akarná venni saját házát amely talán szintén düledezik - , ha annak az összegnek, amit az előbbi házra fordított, legalább egy részét figyelembe nem vennék a vételár megállapításánál. A kérdés bármilyen formában való rendezésénél gondoskodni kell a méltányos áron való házvétel spekulációs célokra való felhasználásának kiküszöböléséről. Azoknak a német dolgozóknak, akik nem laknak benne abban a házban, amelyet megkaptak vagy megvettek, lehetővé kell tenni, hogy egy hosszabb, záros határidőn belül (egy-két év) a házukba költözhessenek. Ez fokozatosan és megfontoltan végrehajtott lakáscserék útján oldható meg. - Bármely megoldást választanánk is a házuktól megfosztott német dolgozók házhoz juttatására, nem kutathatjuk ma már, hogy 8-9 évvel ezelőtt milyen címen vették el tőlük házukat (német anyanyelv, német nemzetiség vagy Volksbund tagság alapján). Természetesen sem ingyen, de még méltányos áron sem kaphatja vissza az olyan személy vagyonát, vagy annak bármely részét, akitől azt bírói ítélettel kobozták el háborús vagy népellenes bűncselekmények elkövetése miatt. Szem előtt kell tartanunk viszont az osztályszempontokat. Messzemenően figyelembe kell vennünk a német munkások és dolgozó parasztok érdekeit, de semmi esetre sem szabad gazdaságilag megerősítenünk a sváb kulákokat és egyéb volt kizsákmányolókat. A cél a nemzetiségi dolgozók problémáinak a lehetőség határai közötti legkedvezőbb megoldása, hogy ezzel közelebb hozzuk őket népi államunkhoz és a nacionalista tendenciák egyik forrását is felszámoljuk. A kérdés bonyolult és kényes. Ezért nemcsak a rendelkezés kidolgozásánál kell igen körültekintően eljárni, hanem annak végrehajtását is kívánatos lenne menet közben központilag ellenőrizni. Budapest, 1954. december hó 1. (D. Gy.) a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tagozatvezetője a marxizmus-leninizmus oktatója MOL M-KS 276. f. 91. cs. 83. ő. e. - Ötoldalas, géppel írt másolat, géppel írt monogrammal. Dénes György, ekkor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanársegédje. A város- és községgazdálkodási miniszter rendelete az állami tulajdonban lévő házingatlanok és üres beltelkek (házhelyek) értékesítésének szabályozásáról.