Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)
BEVEZETŐ
2- do. Az Isten dicsőségének fenn tartására pedig adgyanak: 1-mo a Boldogságos Szűz Máriának szent oltárára egy akó bort. 2-do. A Szent József oltárára is egy akó bort, az közönségesbül adgyák ki. 3- tio. Az házamrul illyen rendelést teszek, az feleségem, míg él lakjon benne az fiammal edgyütt, semmi képpen ki ne tudhassák belőle. Feleségem halála után legyen a két fiamé, másnak semmi jussa nincs hozzá. 4- to. Fejjebb nevezett Váras földin lévő kertecskémet hagyom a két fiamnak egyenlőképpen bírják úgy, hogy másnak semmi jussa ne légyen hozzá. 5- to. Ezt is felteszem nagyobb bizonyságért, mikor az feleségemet elvettem, a másik urátul maradott 30 juhokat, hogyha keresné fiaimon, az mustoha leányom a pestiskori nagy tél miatt megszorultak úgy, hogy elveszőfélben voltak a juhaik, minthogy magamnak voltak 9 boglya szénám, mintegy erővel az nyakamra verték teleltetni, de minthogy gondviselője nem volt, eldöglött húszig való, tíz megmaradt, minthogy szénát nem kaphattam már éppen mind megdöglött volna, kíntelenítettem eladni párját 1 forinton, és így mind a magam szénájának az ára odavan, mind pedig a juhok odavannak. Anno 1771. die 24-dik Februarii. Actum per me Josephum Detsi. Coram me Thomas Csertő. A hátlapon azonos írással: Kováts Miklósnak testamentum levele. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 21. 1771., No. 13-o., Nro. 14-to. Egylapos irat, másodpéldány. 121. ÖZVEGY SZŐKE MIHÁLYNÉ, KIS KATALIN TESTAMENTUMA 1771. február 26. Anno 1771. die 26-ta Februarii. Én, Kis Katalin, néhai Szőke Mihály uram özvegye, míg az én Istenem kegyelmességéből ép elmével és nyelvemnek szólásra való tehetségével bírnék, kívántam cselédim között ily rendelést tenni. Először ugyan: Minthogy Szőke Gergely fiammal éltem csaknem a koporsómig, betegségben is engimet szárnyai alatt tartott, és ápoltatott, azért is hagyom neki négy jármába való ökrömet és egy tehenemet harmadfű üsző fiával együtt, nyolcvan útból álló szőlőmet, Szőke Mihály uramtól mint férjemről reám szállott házban való jussocskámat. De tovább is ha Istennek tetszik, ettől várom Isten után tápláltatásomat, gondom viselését, s betegségemben lehető magamra való vigyázást, és így mindenemet, valamim az háznál találtható és engemet illet. Nem különben ágyleplemet, és egyszóval mindenemet hagyom Szőke Gergely fiamnak. 2-szor. Az jövendőbeli szőlőm terméséből hagyok Szőke Susánna leányomnak négy akó bort.