Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

SZABÓ ISTVÁN TESTAMENTUMA 1769. július 10. Én, Szabó István az Istennek látogatási között lévén, minekelőtte meghalnék, kevés jószágocskámról cselédim között rendelést tenni kívántam. Annakoká­ért feleségemnek hagyom az nagyobb paszta szőlőmet, amely házul felől [vá­ros felé eső részen] vagyon. János és István fiaimnak pedig az házamat és kettei paszta szőlőmet, úgy mindazonáltal, hogy feleségem mindaddig, míg az én nevemet jámborul viseli, minden örökségemben mint magaméban lakhassék. Hogyha pedig Isten rendelése szerént férhez menne, csak ugyan az egy paszta szőlőt, mint örökét bírhassa. Jövendőben is, akinek akarja, annak adhassa. Jutka és Panna leányimnak minden örökségimből hagyok negyven negyven forintokat. Az adósság pedig, melynek az házból és szőlőből kell kitelni 31 forint. Actum 1769. 10-ma Julii. Katona András polgár jelenlétiben és Tolnai Mihál. Az utolsó oldalon más írással: 1769. 10-ma Julij. Szabó István asztalos testarnentoma. 1769. Eltérő írással a következő jelzet található: Fasc. 1. No. 33. 1769. Kétlapos irat, másodpéldány. 46. CSABA MÁTÉ TESTAMENTUMA 1769. július 25. Anno 1769. die 25. July. Én, Csaba Mátyás az Úr Istennek már megérett gyümölcse, minekutána öreg­ségemre is, mostani súlyos betegségemre is nézve az emberi halandóságot meggondolván, mivel még ép elmével birok, előbb mintsem e világiaktúl megfosztatnám, Istentűi vett javaimbúi öreg feleségem, Mester Judit, ismét két leányim és harmadiktúl maradott unokáim között kívánok illyen utlsó rendelést tenni. Úgymint: 1- o. Feleségemnek hagyok hetven k[örmöci] aranyat, és circiter 40 (vagy akármennyi legyen) kemény tallérjaimat. Az házamban, míg él s nevemet viseli feleségem, minden háborgatás nélkül maradjon, benne taláható igazságoknak is felét bírhassa, másik fele oszollyon gyermekeimre egyaránt. Azután szállyon gyermekim közt egyaránt. 2- do. Mivel mind szőlő, mind mezei munkákat feleségem egyaránt velem munkálkodta, mindezeknek minden ideji termése legyen csupán feleségemé. Úgyszintén házi fejős tehenem borjastúl.

Next

/
Thumbnails
Contents