Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)
BEVEZETŐ
ÖZVEGY JUHÁSZ PÁLNÉ, SZEPESI ANNA TESTAMENTUMA 1781. január 21. Én, néhai Sepesi Anna Istennek látogatásából nyavalyák alá vetetvén, csekély javaimrul ilyetén rendelést kívánok tenni.. 1- mo. Házamat hagyom két onokáimnak, tudniillik Virág Mihálynak és Virág Erzsébetnek. 2- 0. Azontúl, ami a házamban találtatik, úgymint három derékaljamat, négy vánkusomat és egy dunnámat, fogasomat, egy láda, egy abrosz és egy törülközőkendőmet hagyom Virág Ersebet unokámnak. 3- tio. Szabó Mártonnál vagyon 39 forintom és 43 xr-om, ezekbül hagyok takarításomra 15 forintokat. Ismét szentmise szolgálatokért hagyok öt forintokat kétfelé egyenlőképpen: páter franciscanusoknak és páter piaristáknak. 4- to. Virág Mihály lakosomnál vagyon öt márjásom, melyeket hagyok ugyan szentmise szolgálatokra. 5- to. Ami pedig ezeken kívül maradt, úgymint 19 forintok, hagyom két onokáimnak, úgymint Virág Mihálynak és Virág Erzsébetnek élelmekre. Per me Franciscum Baráth subjudicem. Ezen emberséges emberek előtt, úgymint: Fekete Mihály, Beke Szűcs György. Kecskemétenm 1781. 21. Januarii. A hátlapon azonos írással. Sepesi Anna testarnentoma 1781. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 28. 1781., No. 31. fáthúzva kétszer:] 36. Egylapos irat, másodpéldány. Az első oldal alján más írással: Non stat, veluti sublatum per posterius. [Nem jogerös, mivel az utód megtámadta.] Én, Juhász Pálnak elmaradott özvegye, Szepesi Anna súlyos betegségben lévén, Istentül vett javaimrul ilyetén rendelést kívánok tenni. 1- mo. Házi örökségemet hagyom 3-rom esztendötűl fogva gondomat viselő betegségemben Virág Mihály öcsémnek, minden ingó s ingatlan jószággal együtt, ágyamon kívül, de ellenben, ha Isten éltet azután is gondomat viseljék. 2- do. Ágyamat hagyom két unokáimnak, amelyek velem vágynak. 3- tio. Vagyon egy fiam, Juhász András és egy leányom Csomor Katalin, de ezeknek nem hagyhattam az házamat, mert engem három esztendőktől fogva betegségemben semmi gyámolóim nem voltak, hanem Virág Mihály öcsém feleségével együtt. 4- to. Takarításomra hagyok 19, idest tizenkilenc forintokat, melyek vágynak Szabó Mártonnál, ami attul elmarad, pedig hagyom két unokáimnak. Actum Kecskemét, die 2-a Április, anno 1781. Coram me Michaele Fekete + et Georgio Csonti Szabó +. Per me Josephum Posta judicialiter exmissum oppidi ejusdem subjudicem m. p. 402