Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)
BEVEZETŐ
ÖZVEGY FARKAS JÁNOSNÉ, GULYÁS ERZSÉBET TESTAMENTUMA 1780. Én, néhai Farkas Jánosné, Gulyás Ersebet nagy betegségben lévén, csekély javaimról ily rendelést kívánok ép elmével tenni. 1- o. A házamat hagyom János és Mihály fiaimnak, hogy egyenlőképpen osztozzanak. 2- do. János fiam tartozik oda adni Mihály fiamnak tőlem hagyott nyoszolyát, köszörűkövet, szekercét, egy jó asztalommal pedig osztozzanak egyenlőképpen. 3- tio. Amely 106 Renes forintokkal pedig Kis Mártony tartozik, hagyom a kisebb fiamnak, Mihálynak. 4- to. Említem azt is, hogy említett Mihály fiamnak Lénárt Andrásnál vagyon 50, n. Banó János úrnál pedig 60 Renes forintja. 5- to. János fiam pedig az üst helyett Panna leányomnak vegyen egy vasfazékat. 6- to. Egy nyoszolyámat ágyastól együtt hagyom mise szolgálatokra a lelkemért. 7- mo. A háznak árábul Panna léámnyomnak vegyenek János és Mihály fiaim egy szoknyát. 8- vo. Ide teszem azt is, hogy János fiam Mihály fiamnak tartozik, 3 forinttal 30 xr-ral. A két fogas közül pedig egyiket János, másikat Mihálynak hagyom 4 tényérral együtt. Az én jelenlétemben, úgymint Ördög János. Per me Franciscum Barát subjudeicem m.p-ria. A hátlapon más írással: Farkas Jánosné testarnentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 13. 1780., Nro. 13. Egylapos irat, eredeti. 520. MIKUTEL ÁDÁM TESTAMENTUMA 1781. január 6. Én, Mikutel Ádám Isten ő szent felségétől súlyos nyvalyákkal látogattatván, és nem is lévén már semmi reménységem gyógyulásom felől, minekelőtte lelkemet ahonnan vettem, testemet pedig a föld gyomrának adnám, csekély javacskáimról kívánok ily rendelést tenni. Vagyon egy téli decemberem, egy új setét nadrágom, egy viseltes dolmányom, egy viseltes kanavász lajbim, három új ingem, két viseltes lábravalóm, ój nyakravalóm.