Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

ÖZVEGY KIS GYÖRGYNÉ, BORBÉLY ERZSÉBET TESTAMENTUMA 1778. december 21. Én, Borbély Ersebet úgymint elsőben néhai Borbély Gergely férjemnek, azután Kis György második férjemnek elmaradott özvegye tapasztalván és meggondolván az emberi halandóságot, mostani betegágyamban amidőn még ép elmével bírnék, fent nevezett két férjemmel szerzett keresményemből két­rendbeli maradékomról utolsó akaratomat az alább írt renddel adom elöl, úgymint: 1- o. Borbély Gergely első férjemmel szerzettem vala a piacon egy házportát 100, azaz száz Renes forintokon. Ugyanott néhai Marjai Ferencné napamasszonyrul is másik ház maradott. Említett férjemtől származott Éva lányomat elvette vala Döme Péter. Mivel a napám maga házát az eklésiának ajándékozta vala, és annak halála után Döme Péter 60 forinton magához vál­totta, én pedig özvegységemből Kis György most utóbbi férjemhez mentem. Azonban Döme Péter mind e két nevezett házat egybefoglalván, 683 forinton eladta. De Marjai Ferencné napamtul 120 forintot elvettem. Ezeket pedig így költöttem el. Borbély Éva lányom házasságára költöttem 30 forintot. Elsőbb férjemtől rám maradott passivum adósságot fizettem 76 forintot. Ismét Döme Pétertől származott Susánna unokámat Szkárosi János elvévén, költöttem reá 18 és 1/2 forintot. Ugyan Döme Pétertől származott István unokámnak ren­delek 18 forintot. Ezeket egybeszámlálván unokácskámnak 132 1/2 forintra ideszámlálván, hogy Döme Péterné leányomnak egy borjas tehenet is mind­járt öszveházasodások után attam, Marjai Ferencnéről maradott circiter két vagy több száz forintot érő házi igazsságokat is eltakarított. Mindezekkel azt világosítom, hogy mivel Borbély Gergely férjemmel szerzett, vagy Marjai­nérul maradott házak árábul nékem semmi nem maradott, mert 132 1/2 forint költségem többet teszen azon 120 forintnál, melyet Marjainé napám nékem adott, és így egyszóval nemcsak mindazt, amit első férjemmel szerzettem Döme Péter vömnek s maradékinak visszaadtam, hanem többre is megyén az adományom. Következésképpen lelkem csendességire rendelem, hogy sem Döme Péternek sem semminemű maradékának Kis György utolsó férjemtől származott gyermekeimmel semmi szín alatt semminemű kerestek ne le­hessen. Ide toldom, hogy Debreczeni régi ősi jussombul három körmöci ara­nyom és egy forintom jött, ez volt minden ősi sucessiom, ebből is mint oda feljebb megmutatám, leányom s unokáim elvették jussokat. A magam ke­resményiről pedig szabad rendelést tennem, a törvények engedik. Mésrészről 2- 0. Néhai Kis György utolsó férejmnek, kivel huszonnyolc és fél esztendőt éltem, testarnentoma szerént, mivel István és János két fiaim immár megosz­toztak, és kiki a maga részit tudja, én ugyan immár azon testamentumnak minden részibe megegyezek, helybe is hagyom, ha hogy a törvények szerént

Next

/
Thumbnails
Contents