Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)
BEVEZETŐ
No. 3-0, 4-0, és 5-0 specificalt pénzekbűi hagyok 15 forintot szentmise szolgálatra, a többit az új templom építésére. A hátlapon azonos írással: 1778. 3-a 8-bris. Justificatus Csonka István rendelése. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. I. No. 7. 1778., No. 6-0. Egylapos irat, eredeti. 416. SILLE PÁL TESTAMENTUMA 1778. október 4. Én, Sille Pál Istennek titkos ítélete szerént a tekintetes úri törvényszék által bizonyos vétkeimért halálra sententiáztatván, elmaradott szegény 3 árva gyermekeim és feleségem csekély javaimmal a következendőképpen kívánom hogy osztozzanak. 1- o. Vagyon házam, szőlőm, Antal Pálnál 200, Kasza Pálnál pedig 46, Szabó Albert úrnál 3 forint 4 xr. 2- 0. Ezen javaim oszollyanak feleségem és gyermekeim között egyenlő négy részre oly formán, hogy az kis leánka meg találna halni, légyen annak része a két fiúé, ha pedig az gyermekek közül halna meg, légyen az másik gyermekemé. 3- 0. Az árváimnak ügyét és magokat a becsületes nemes tanács kegyes intézésére bízom, és szárnyai alá ajánlom. Magamat irgalmas Istennek bűnös lelkemmel feláldozom, ki is hogy irgalmas, kegyelmes lészen tellyes bizodalommal vagyok. Signatum Kecskemét 4-a 8-bris. 1778. Coram me Gregorio Ladányi m.p[Más írással a lap alján:] Antaléktul még életében felvett fl. 20. [A hátlapon azonos írással:] Nagy János uramon vagyon praetensioja 32 f. Hallai tartozik 13 forintokkal. Az utolsó oldalon azonos írással: Justificatus Sille Pál testarnentoma. 1778. 4-a 8-bris. Eltérő írással következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 41. 1778., No. 41. Kétlapos irat, eredeti. 417. HARKAI GYÖRGY TESTAMENTUMA 1778. október 22. Én, Harkai György Istennek kegyes rendelésibűi súlyos nyavalyákkal megterheltevén, még ép elmével lévén, csekély javaimrul ilyetén rendelést kívántam tenni. l-o. Vagyon egy házam, amelyben lakom, szőlőm két pásztábul álló, juhom 48 darabbul álló, három kocsis lovam, egy fias tehenem. 316