Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)
BEVEZETŐ
3- 0. Vagyon egy kis szőlőm, az mely 63 útbúl álló ezen szőlőmet is hagyom fólyebb említett három fiaimnak egyenlőképpen oly móddal, hogy még ezen szőlő kezükön maradhat, ezen szőlőnek termésibül egy akó bornak az árát adják érettem szentmise szolgálatra. 4- 0. Német Anna leányomnak különösen hagyok 5 darabbúi álló ruhákat, egy kamillot szoknyát, egy fekete selyem kötő, egy kamuka pruszlik ezüst kapcsaival együtt és egy vékony gyolcs ingváll, egy abrosszal együtt. 5- 0. Ezen kívül Német Anna leányainak, úgymint onokáimnak hagyok két vánkust, egy dunnát. 6- 0. Három menyeim vannak, kiknek számokra hagyok 7 gyolcs ingvállakat, 4 alsó ruha, viselt mente, egy rása szoknya, három kötő, négy kendő, egyike selyem, az többi gyolcs. Mindezekkel egyenlőképpen osztozzanak. 7- 0. Az mely ágyaim találtatnak, azon három darabon kívül, melyet onokáimnak hagytam, mind hagyom Magyar István uramnak, egy új mentémmel együtt. Ezen becsületes emberek jelenlétekben töttem rendelésemet, úgymint: Pataki János, Szár Imre, Dallos Mihály polgár. 29. Martii 1778. A hátlapon más írással: 1778. 29. Martii. Főző (sic) Ilona testarnentoma, Magyar Istvánné. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 9. 1778., No. 8-o. Egylapos irat, másodpéldány. 392. ÖZVEGY SAMU ISTVÁNNÉ TESTAMENTUMA 1778. április 5. Öreg Samu Istvánné Istennek látogatásából súlyos nyavalyáktól elnehezedvén és míg ép elmével és szólásra való tehetséggel bírnék, kívánok rendelést tenni gyermekeim között. 1- mo. Vagyon házam és négy pasztából álló szólom, melyért is az házat hagyom Anna leányomnak gondviselésiért, ismét Ilona leányomnak hagyok 15 forintot, az melyet Anna leányom tartozik kezéhez adni. 2- do. Az atyjukról maradott három paszta szőlő mennyen közöttük egyenlő osztályra. Az negyedik paszta, amely Csukától vétetődött, maradjon Anna leányomnak, mivel szolgalatjából keresett pénzen vétetődött. 3- tio. Vagyon egy kertem az Város földin, amelyet Barmos Pál és Kozma Ferenc zálogképpen bír 120 forintokon, melyért is ha módjuk volna az kiváltásra, azzal is osztozzanak egyenlőképpen. 4- to. Kozma Ferenc vömnek tartozom 30 forintokkal. Az úr Sárközi János uramnak (sic) tartozom fl. 4, x 18, melyért is Anna leányom a feljebb említett adósságokért is tartozik eleget tenni. Amely Íratott ilyen emberséges emberek előtt, úgymint T Kiss Mihály, Palotz István, P. Nagy Mihály. 1778. 5-a Április. 298