Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)
BEVEZETŐ
376. DESŐ ISTVÁN TESTAMENTUMA 1777. december 23. Én, Deső István Istennek látogatásából súlyos nyavalyáktól nehezedvén, kívánok rendelést tenni az atyafiak között. Vagyon egy szőlőm, amely két pasztából álló, amelynek egyik pasztáját hagyom menyem asszonynak, az másik pasztáját, amely az árok felől vagyon, fele részit hagyom öreg Tsőszi Mihály öcsém uramnak, az másik felét pedig ifjú Tsőszi Ferenc öcsémnek hagyom. Az tekintetes földesúr számára hagyok két akó borokat. Ismét az reformata szent eclesia számára hagyok nyolc akó bort. Ismét az deákok és mendikánsok számára hagyok három akó bort, amelyeket tartoznak az öcséim minden részekről szőleiknek termésekből kielégíteni. 1777. die 23-a Decembris. Amely írattatott ilyen emberséges emberek előtt, úgymint: Bek Kováts István, Széki Mihály. Coram et per pe Michaelem Nagy, polgár. A hátlapon más írással: 1777. Deső István testarnentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 10. 1777., No. 10-o., Nro. 63-o. Egylapos irat, másodpéldány. 377. DOMIÁN ANDRÁSNÉ, GARATZI JUDIT TESTAMENTUMA 1777. december 23. Én, Garatzi Judit Isten látogatásából elnyomattatván, mindazáltal ép elmével bírván, kívántam gyermekeim között ilyen rendelést tenni, úgymint: 1. Vágynak öt férfi gyermekeim és egy leányom. Mihály fiamnak hagyom a belső új házat, János fiamnak pedig hagyom a külső új házat, a középső házzal osztozzanak hárman: András, Ferenc, József, minthogy azok velem nem laktanak. 2. Ilona leányomnak hagyom 80 útból álló szőlőmet, a ketteje szőlővel pedig osztozzanak öt fiak. 3. Vágynak 8 ökreim, melyek közül hátát hagyom takarításomra és János fiam házasságára. Ilona leányomnak is kiházasíttatására a ketteje ökör menjen négyek között egyenlőképpen (sic). 4. Vagyon egy tehenem, tavalyi fiával, amely tehenet hagyok János fiamnak, a tavalyi borjút pedig Ferenc fiamnak. 5. Édesannyok eltakarítása után és a leány kiházasíttatása után, ami házbeli igazsság lesz, vagy találtatik, légyen a Jánosé. Hanem a szőlőhöz való edények, kádak és hordók mennynek köztök osztályra. Ezen becsületes emberek jelenlétekben, úgymint: Csizmadia Kis György, Halasi Takáts János, Kováts Péter, Nagy István. 1777. die 23. X-bris.