Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

TÓT TAMÁS SZÉLMOLNÁR TESTAMENTUMA 1775. szeptember 25. Atyának, fiúnak, Szentlélek Istennek nevében. Amen. Én, Tót Tamás Istennek rendelésébül súlyos nyavalyákkal megterheltetvén, még ép elmémen magam javairúl eképpen elintézem állapotomat. Úgymint: Nro. 1-mo. Hagyom az testemet az föld gyomrában, az lelkemet pediglen az én Teremtőmnek. Mostani, már harmadik hitvestársamnak, Györej Erzsébet­nek, mivel ő volt utolsó órámig mindenekben hív jó gondviselőm betegsé­gemben is, kezénél hagyok mindeneket oly formán, hogy engemet becsülete­sen az magam keresményembűi tisztességesen eltakaríttatván, adgyon az te­kintetes uraság számára 5, idest öt forintot. Az most építendő új templomra pediglen 10, idest tíz forintot. 2- do. Az molnár és kovács mesterséget illető szerszámjaimat hagyom az két testvér ecséjimnek egyenlőképpen. 3- tio. Félegyházán lakos Balla Andrásnak tartozom 100, idest száz forintok­kal. Azt akármelyik malmombúi tartozik készpénzül kifizetni mostanyi hitve­sem. Azontúl valamik vannak, ezeket megcselekedvén, az feljedzett punctu­mok szerént légyenek mind az feleségem birtokában, éljen belőle holtig, holta után pedig, ha valami maradna, adgya az én és maga lelkiért misékre. Coram et per me Andreanum Sebespataki m. p. Coram me Stephano Virag subjudice m. p. A hátlapon más írással. 1775. 27. 7-bris. Tót Tamás szélmolnár testarnentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Ease. 1. No. 36. 1775., Nro. 39-o. Egylapos irat, másodpéldány. 296. ÖZVEGY KIRÁLY MIHÁLYNÉ TESTAMENTUMA 1775. szeptember 28. Ketskemethini, 1775. die 28-va 7-bris. Én, özvegy Király Mihályné, amíg Istennek látogatási között ép elmével vol­nék, és minekelőtte lelkemet Istennek, s testemet pedig az földnek ajánlanám, tőlem elmaradandó javacskáimról ilyen rendelést kívántam tennem az alább coramisált becsületes személyek előtt. 1-mo. Amely 70 utakból álló egy darab szőlőcském vagyon Solti Mihály uram szőlejével borozdás, azt egészen hozzávaló szüretelő földdel együtt ha­gyom Bosik Pál uramnak, aki 4 esztendőktűi fogva énnekem minden nyomo­rúságomban gondomat viselte, mind ezideig. Sub hac spe, minthogy osz­tályba nem esett (?).

Next

/
Thumbnails
Contents