Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

ÖZVEGY VARGA ANDRÁSNÉ, KEREKES SÁRA TESTAMENTUMA 1775. január 18. Én, alól is megírt Kerekes Sára előbb Csorba István, azután Varga András férjem elmaradott özvegye sok és terhes nyavalyákkal rakva lévén, azonkívül még élemedett öregségre jutván, maradékimnak jövendőbéli securitasokra nézve önnön és szabad akaratombul kívántam ezen végső rendelésemet tenni: 1- o. Az új ónnak épülendő parochialis templomra már életemben eddig is te­hetségemhez képest adtam, ennek utána is igyekezem magam adni, mindazo­náltal Csorba István első uramról reám maradott égy negyed rész Törökfái kertet István és Imre fiaimnak hagyván, akarom, hogy 20 forintot fizessenek az nevezett új templomra. 2- 0. Vagyon kétszáz forintom, ennek százát hagyom tisztelendő páter francis­canus atyám uraiméknak, hogy minden esztendőben annak interessére szent­misék szolgáltassanak érettem, 50 forintját takarításomra oly conditioval, ha valami elmaradna belőle, légyen szentmise szolgálatra főtisztelendő plebanus úré, 20 forint ismét az öt kápolnákra egyaránt, úgymint: Szentháromság, Boldogságos Szűz Mária, Apostolok és Szent Mihály nevezetűkre, a 10 forint legyen István és Imre fiamé, hanem a mentém és szoknyám az ezüstgombo­kon kívül adattassék el, és ezeknek ára hasonlóképpen az előbbeni módon maradjon szentmise szolgálatokra. 3- 0. Kis István fái kertnek fele részét magam vettem Kerekes József bátyám­nál, fele az édesatyámrul maradott reám, nemkülönben amely szőlőt most birok, annak égy részit ugyan Kerekes József bátyámtul vettem, más részit a tisztelendő páter franciscanusoktul 40 talléron, és így ezen szőlőbe mint több égy negyed résznél, mely az édesatyámrul szállott volna reám, arra való néz­ve mind az nevezett egész kertet, mind az szőlőt hagyom István és Imre fiaimnak. Csorba Panna leányomtúl való gyermekeket és leányokat ők 100 forinttal kielégíteni tartozván, mivel mindenkor fiaim javították uram éltiben is a szőlőt. 4- 0. Már ennek előtte István és Imre fiaim Csorba Gergely fiaimat illető just magoknak törvényesen megszerzettek, mindazonáltal még hagyok néki 50 forintot, égy vánkost és égy lepedőt, mivel nem régiben is attam néki ágyat. 5- 0. István fiamnak égy derékaljat, egy lepedőt, két vánkossal együtt, a több ágy és más ruhát, ami találtaik, Imre fiamnak és leánykáinak hagyom. Az mentémen lévő ezüstgombokat és ezüstkapcsokat Sárika unokámnak, Imre fiam leányának tudniillik. 6- 0. Az szőlő termésibül minden esztendőben egész életekben Csorba István és Imre fiam adgyanak érettem három akó bort szentmisére az tisztelendő páter franciscanus atyám uraiméknak, és ez okán minden szőlőhez tartozó edények legyenek ugyan említett két fiamé.

Next

/
Thumbnails
Contents