Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)
1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655
LÁZÁR GERGELY TESTAMENTUMA 1729. Én, Lázár Gergely, Istennek súlyos látogatását viselvén, ki testemben igen beteg, elmém penig csendes lévén, akarom jó rendben adni az mit Isten kezem alatt meghagyott. 1-mo. Úriban lakó Kiss Farkas bátyám uram adós 10, idest 10 tallérokkal, melyet is mindjár kész fizető lészen, melynek is 10 forintja légyen a szent atyák számára, 5, id est öt forintja penig az páduai szent Antal oltárára, ismét ugyan a szent atyák számára 10 bárányt, szent Ferenc oltárára 5 bárányt, ezen [kívül] az mi kevés vagyon tudtára vagyon (sic!) az feleségemnek juhocskáim és egyebem, tartsa az árvákat belőle. Hála Istennek nem vagyok adós senkinek is egyébnek, hanem csak az halasi embernek az ló árával. Ezekután lelkemet ajánlom az én megváltó Jézusomnak, testemet pedig az ő anyjának az földenk. Édes Dallos Mihály uram, igen szépen kérem kegyelmedet nagy bücsülettel, hogy engemet tisztességesen eltemettessen kegyelmed, prédikációval és mise szolgálattal. Lészen a feleségemnél még annyira való. Volt ez rövid testálás ezen emberséges emberek előtt, úgymint: Kis Ferenc, Varga Gergely és Szent Györgyi András uraimék előtt. In anno Domini 1729. A hátsó oldalon azonos írással: 1729. Lázár György testamentuma. Eltérő írással a kövekező jelzetek találhatók: No. 15. 1729., Fasc. 1. 1729. Egylapos irat, korabeli másolat. 73. LADÁNYI PÁL TESTAMENTUMA 1730. április 22. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Amen. Én, Ladányi Pál minekutána fiatal koromban katonáskodván, sok viszontagságok között Istennek kegyelméből 82. esztendőket érvén, Istentül adatott javaimrul teszek ilyen rendelést. 1- mo. Hagyok Anna Gömöriné és Kata Farkasné leányaimnak, kiket tisztességesen kiházasítottam, egy-egy borjas tehenet, és a káposztás kertemnek felét. 2- 0. Hagyok a szent Miklós templomában lévő minden oltárokra és kápolnákra egy-egy Rforintot, és egy istáb gyertyákat. 3- 0. Hagyok az szegényeknek tíz Rforintokat. 4- 0. A jó fiam gondviselése alá hagyom Szent Mártonyi Tóth Kata feleségemet, mint édes szülejének minden szomorítás nélkül viselje gondját, és ha őneki is halála és kimúlása lészen, tisztességesen eltakarítsa, és ő is a lekiért disponálhassék.