Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)

1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655

árvái pénzeken, úgymint 168 fl., id est százhatvan nyolc forint és 1 krajcár kezéhez vette. Solutum est. Vide calendarium tifulare ad hanc diem (?). [Az első melléklet szövege:] Én, Nagy Tamás adom tudtára akinek illik, hogy az ipam halála után valamely pénz hagyatott az kezemben, s valamely sajt és vaj, melybül árultam 18 forintokat. Azt is adom tudtára akinek illik, hogy azután mit örökítettem avagy az árvára mit költöttem, s így következnek. 1- mo. Az kamrát építvén egyedül, az fáért fizettem 10 forintot. 2- do. Az faragásért, fölveréséért fizettem 8 for. 5 garast. Tasi Mihálynak fölhordásért fizettem 1 forintot, 11 garast. Tapasztásért fizettem 1 forintot. Szalmahozásért fizettem 11 garas, 1 kr. Nádért fizettem 2 for. 8 garast. Az leánynak szoknyát vévén, fizettem 2 for. 13 garast. Ugyan az leánynak két pár csizmáért fizettem 2 for. 10 garast. Az leánynak két ingvállért fiezettem 1 forint, 1 krajcár. Az leánynak egy kendőt vöttem 5 garas 2 krajcár. Meg ugyan két kötőért fizettem 17 garast. [Ujabb írással:] Anno 1767. 6-ta Novembris. Nagy Tamás Havran János árvái pénzekrül számot adott ily módon: 1- o. Őnála volt interesre 20. 9-bris 1764. summa fl. 168. és 1 kr. 2- 0. Ennek törvényes interese eddig, tudniillik e felső 1767-dik esztendő november havának 6-dik napján: 30 fl. 3- 0. Vaj és sajt ára volt nála interes nélkül 18 fl. In summa fl. 216, kr. 1. Az új épített kamrára tett költséget 31 fl. 4 kr. Tehát eztet substrahálván marad adós 184 fl. 57 kr. Mely summa pénzt résignait őkegyelme eképpen: 1- o. Az két árvák részére való summa tészen is summa fl. 130. 2- 0. Az katona részére esendő capital fl. 47. kr. 9. Ettül való katonának esendő interes fl. 7, kr. 48. És így a katona capitalisa lett 54 forint 57 krajcár. Farkas Gergely és Mihály két testvérnek adatott az árvák capitalisa úgymint 130 forint erga legale interessse, mégaz árváknak szükségek nem lészen. A katona Havran József részére esendő capitalisa pedig úgymint 54 forint és 57 krajcár hasonlóképpen interesre adatott ki Havrán Györgynek, kiért is kezes lett Szabó István és Szeles János. Actum Kecskemét eo die ut supra. Coram me Gregorio Ferenczi jurato m. p. Et Simone Martinkovics ejusdem oppidi jur. notar. [Ismét más írással:] 1770. 18. X-bris. Gyalog katona Havran Jóska pénze 12 ft. 7 kr. resignaltatott Nagy Tamásnak, sógorának. Sig. Kecskemét per magistratum. [A második melléklet szövege:] Anno 1764. die 14-ta 9-bris. Istenben kimúlt Havran Jánosnak maradott javainak specificatioja. 1- o. Maradott Háza benne való ággyal és holmi edénnyel. 2- do. Sajtja 15 pénzre való. 3- io. Vaj három nagy edényekkel, pénzre való, és azon kívül két edénnyel az három gyermekinek élelmire. 4- to. Készpénze százkilencven forint, huszonnégy krajcár, id est 190 f. 24 xár.

Next

/
Thumbnails
Contents