Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)
1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655
fejemmel együtt keresett mind álló, mind ingó javaimnak tartásokra, álló örökségemet, úgymint házamat, szőlőmet életemben pénzzé fordítottam, és eladatm Szabó Istvánnak ily véggel, hogy azon háznak és kamorának egy szakaszát magamnak holtig benne szabados lakásomra megtartottam, holtom után penig legyen említett Szabó Istváné, aki mindazoknak árát le is fizette. 2- o. A boros kamorával egy contiguitásban lévő megtartott és kiszakasztott kis kamorácskát penig pálinkafőző üstömmel együtt hagyom Bárányi György régi gondviselőmnek hozzám való hőségéért holtáig, azután penig ezek is légyenek Szabó Istváné. 3- 0. Eladott örökségeimnek árábul élvén ez ideig, ami abbúl még megvagyon Szabó Istvánnál 68 f., abbúl 40 forintokat hagyok a méltóságos földesuraságoknak, 10 forintokat ismét az reformata oskola szükségére, 18 forintot penig eddig, sőt holtomig is gondomat viselő Dabi Istvánné öcsémasszonynak. 4- to. A reformata szent ecclesia számára, kinek mint lelki anyámnak egyik leánya kebelében neveltettem, buzgó kegyességembűi hagyok 100 forintokat. Úgy nem különben Cseh Andrásné özvegynél lévő 100 forint adósságomat testálom a két anya kútfő oskolára, debreceni és sárospataki collegiumokra egyenlőképpen, melyben az itt való szent ecclesia légyen tutor. 5- 0 Házi gazdasszony Szabó Istvánnénak körülöttem tett fáradozásaiért hagyom Sárközi Sámuelnél lévő 12 forint adósságomat. 6- 0. Meglévén halálom, temetésem alkalmatosságával leendő harangozásra hagyok 25 forintot a szent ecclesianak. Úgy az új mentémet is oly véggel hagyom a szent ecclesia szabados rendelésére, hogy az oda fordítsa az hová szükségesnek ítéli alamisnába. 7- 0 A kiságyamat mindenestül hagyom Bárányi Györgynek. Szabó Istvánnénak az öreg ágybúi egy derékaljat, Dabiné öcsémnek is egyet hagyok, a viselt két mentémmel együtt, az több ágybéli substantiámat egészen hagyom Varga János és Kádár Ferenc atyámfiainak egyenlő osztályra. Egy vég vásznam vagyon, Varga János, Kádár Ferenc és Bárányi György osztozzanak egyaránt véle. Baracsi Jánosnénál levő 15 forint adósság légyen Bárányi Györgyé. A szoknyám Dabinéé. Ezen utolsó és végső akaratom leírása után előttem hallatos szóval elolvasván, minden punctumaiban helybenhagyom, és reszkető kezem keresztvonásával meg is erősítem. Kis Ilona +. Per me Gregorum Tóth judicialiter exmissum. Coram me Paulo Biro jurato subjudice m. p. A hátlapon más írással: Dósa Jánosné özvegy Kis Ilona testamentoma. 1763. die 15-o Julii. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: No. 2., Végrendeletek 1763-1774. Kétlapos irat, eredeti.