Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)

1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655

Én, Faragó Ferenc, Istentől ő szent felségétől súlyos betegségökkel meglátogat­tatván, még eszömön és okosságomon vagyok, tészök testamentumot Istentül rám bízatott javaimból. 1- ször. Az szentegyház épületire hagyok 1 harmadfű tinót (Solvit). 2- szor. Az három oltárokhoz 1 tavali hím borjút, az Vellás tehenem fiát. (Solvit). 3- szor. Az felségemnek 1 borjas tehenet. 4- szer. Az gyermekeimnek 2 tehenet, 2 harmadfű üszőt, egy tavali borjút. Ha pedig az gyermekeim meg találnak halni, az az egyik tehén légyön az onoka (?) számára, azon kívül az többiből takarítsanak el, ami még marad, légyen az szentegyház számára. Item az öcsémnek, Ferencnek egy szopós borjút. Item az húgomnak, Ilonának 1 hím szopós borjút. Ezen kívül vagyon 3 kocsis lovam, ménösön két tavali paripa csikóm Petör Jánosnál, s ház közbeli portékám, faragó szerszámom, takarításomnál az mi megmarad, légyen az árváimé. Ha peig az árváim meghalnak, az egyik kocsis lovam légyön az Barna hogy (sic!) a felségemé, az kettei kocsis lovam légyön az szentegyház épületire, ha az gyermekök meghalnak. Az házamat is hagyom az árváimnak. Ha pedig az árváim meg találnak halni, az házból az mehelyet [műhelyt] az feleségemnek hagyom, a többi légyön az szentegyház számára. Baranyára adós vagyok 3 forinttal, gyürei prédikátornak, Mihál Deáknak. Az testamentumban az kik jelön voltak azoknak nevük: Dallos István, Kovács István, Eördögh János, Möncsör János, Kovács Gergöly, Csibe János. A hátlapon azonos írással: Faragó Ferenc testamentuma. Más írással: absque datum. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: No. 69. 1739., Nro. 19., Fasc. I. 1739. Kétlapos irat, korabeli másolat. 142. FARAGÓ ANDRÁS TESTAMENTUMA 1739. Domini est terra et plenitudo eius (?). Én, Faragó András nehéz, súlyos betegségben lévén, testamentumot tettem, még nyelvemen lévén, az én lelkiismeretem szerént. Lett elsőben: hagyom az gazdaasszonyomnak két fejelett (sic!) és két egy derékaljat. Másodszor pedig ugyan Faragó András adós maradt két tallérral és 7 máriás garassal. 3. Farkas Jánosnál egy tallér. Horváth Gergelynél két garas. 134

Next

/
Thumbnails
Contents