Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)
TANULMÁNYOK - Szabó Bence: OKTATÁS PÁRTFELÜGYELET ALATT. Tanügyi irányváltás Kecskeméten 1945 és 1950 között
I Iák megsemmisült vagy széthordott berendezéseit. Szidor József tanácsnok ugyan ígéretet tett arra, hogy az államosítást követően majd ezeket a használati tárgyakat visszaszolgáltatják, az adott szó beváltására azonban kevés esély mutatkozott. A polgármester végezetül azzal az érvvel nyomatékosította a kormányzat visszavonhatatlan akaratát, hogy mivel az egész világon államosított iskolákban tanítják a gyermekeket (ami köztudomásúan nem volt igaz), Magyarországon sem lehetett ez másképp: „Mi azonban nem akarjuk, hogy a tömegeket olyan sötétségben neveljék továbbra is, mint eddig. Ennek a nevelésnek az eredménye a pócspetri eset is”. Ezt követően Ollős Sarolta, a tanítóképző igazgatója saját bútorzatának sorsáról kérdezett, majd Szemerey Andor, a református kollégium igazgatója a Kultuszminisztériumnak benyújtott kérelmét hozta szóba. Hozzászólást, kérdést ezután nem tett fel senki, nem is lett volna értelme. Egy héttel később, június 16-án Kecskemét polgármestere a környező közigazgatási kirendeltségek vezetőit egy újabb belügyminiszteri felhívásról tájékoztatta. A központi kormányszerv vezetőjének értesülései szerint az államosítással szembehelyezkedő egyes katolikus plébániák demonstrációra készültek, ellenállásukat különböző időszakokban tartott harangozással fejezték volna ki. A plébánosokkal közölték, hogy amennyiben a harangozásuk hatására rendzavarás történne, személyükben találnák meg a felelősöket. Egy másik információ szerint „egyes papok” testőrgárdákat szerveztek saját védelmükre. Az utasítás kitért arra, hogy az ilyen módon szerveződő egységeket a belügy „a reakció fedőszervének, illegális államalakulatoknak” tekinti, tagjait azonnal eljárás alá fogja vonni, illetve internálni fogja.170 171 A tanintézetek elvételét évszázados fenntartó egyházaiktól egy jelentéktelen, semmitmondóan tárgyilagos tájékoztatás örökítette meg a Kecskeméti Lapok hasábjain, 1948. június 23-dikán.17' „Rendben, nyugalomban adta át iskoláit mindkét egyház az államnak. A felekezeti iskolák államosításáról szóló törvényjavaslat megjelenésének napján, pénteken, a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó városi számvevőség egy-egy tisztviselője a város egy-egy tisztviselőjével leltározás végett ki-kiszállt az érintett iskolákba. Az igazgatók készséggel álltak rendelkezésre, s az épületek berendezési tárgyainak átadása legnagyobb rendben és nyugalomban történt meg. 170 MNL BKMLIV. 1910. a. 78/1948. a Belügyminisztérium 185.993/1948/III./2. utasítása. 1948. június 15. 171 „Rendben, nyugalomban adta át iskoláit mindkét egyház az államnak”. Kecskeméti Lapok, 1948. június 23. (81. évf. 119. sz.) 1. _______________________OKTATÁS PÁRTFELÜGYELET ALATT - Tanügyi irányváltás Kecskeméten 1945 és 1950 között 345