Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)

TANULMÁNYOK - Szabó Bence: OKTATÁS PÁRTFELÜGYELET ALATT. Tanügyi irányváltás Kecskeméten 1945 és 1950 között

Szabó Bence tó kiemelte, hogy azon iskolák, melyeket tanítói magukra hagytak, gyakorla­tilag a teljes pusztulásnak tétettek ki. Ahol azonban a tanító helyben maradt, ott a felszerelés és az épület is nagyrészt megmenekült. Papp István 1946 márciusának folyamán 30 iskolát látogatott meg, melyek közül sokban nem volt sem órarend, sem tanmenet, és volt, ahol a pedagógust a tanítási időben nem találta szolgálati helyén. A bizonytalan körülmények előidézte munkafe­gyelmi vétségek a tanulói hiányzásokban is tükröződtek. Kecskemét thi. »áras polgármestereiül /-z / .// A belügyminiszter 200.340—11147. sz. rendelete értelmében felhívom mindazokat. akiknek birtokában vagy kezelésében íaxiszta- szellemti, szovjetellenes, antidemokratikus, valamint a szövetséges nemzetek ellen izgató sajtótermékek (könyvek, folyóiratok, napi­lapok, hirdetmények, röplapok, képesábrazolatok stb.) vannak, hogy ezeket az alant közölt módon és határideig szolgáltassák be. Beszolgáltatásra kötelezettek a könyvnyomdák, könyvkiadó­vállalatok, könyvkereskedések, köz- és kölcsönköuyvtárak. valamint magánszemélyek. .... Be kell szolgáltatni a most megjelent IV. semmi és a meg­előző jegyzékekben telsorolt minden sajtóterméket a rendőrségen, városháza I. ein. 2«. sz. alatt 194? január hő 20-áig A jegyzékek megtekinthetők a lenti helyen és a közmnve- -lódési ügyosztályon, valamint a pusztai közigazgatási kirendeltsé­geken a hivatalos órák alatt. A beszolgáltatás vagy a határidő elmulasztása esetén a rendőrség házkutatást rendelhet el és a mulasztókkal szemben az 530—1945. -M. K. és az 1330—1945. M. E. sz rendeletek alapján szigorú rendőrhatósági eljárást foganatosít. Elvárom, hogy Kecskemét közönsége büntető rendszabály nélkül is teljes mértékben eleget tegyen beszolgáltatási kötele­zettségének. Kecskemét, W47 január 10. A polgármester megbízásától: Szidor József sk. tanácsnok Lakossági felhívás a fasiszta szellemiségű kiadványok beszolgáltatására (1947. január 10.) MNL BKML XV 3. a. 330

Next

/
Thumbnails
Contents