Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)

TANULMÁNYOK - Szabó Bence: OKTATÁS PÁRTFELÜGYELET ALATT. Tanügyi irányváltás Kecskeméten 1945 és 1950 között

III. Az oktatási rendszer átformálása A szovjet megszállással megkezdődő új korszak a kommunista erők azon­nali, erőszakos térnyerésének kezdete lett. „A közoktatás és köznevelés át­alakulása - mint az egész gazdasági-társadalmi rendszerünk — fokozatos és fáradságos építőmunkával ment végbe, a rendszer ellenségeivel való politikai harcban valósult meg"19 - olvasható Szabó Imre tanulmánykötetében, az is­kolák államosítása kapcsán. Az elitváltás jelensége természetesen nem állt meg a politikai szervek, hivatalok, fegyveres és jogszolgáltatási testületek küszöbénél, vagy a magántulajdon fogalmi alapjainak, a személyiségi jogok teljes körének egyoldalú újradefiniálásánál. A totális hatalomátvétel a szelle­mi, kulturális és társadalmi élet minden szegmensét magába foglalta, min­denre kiterjesztette szándékait, kiszorítva az oda nem illő, neki nem tetsző „régi”, „maradi”, „reakciós” eszméket, elveket, intézményeket. Az ideológiai egyeduralom megszerzése alapvető célkitűzés volt, melyben a gondolatok, érzelmek, motivációk társadalmi méretű és személyes dimenziójú befolyá­solásának egyaránt kulcsszerepet szántak. A szocialista tudatformálásnak a terepe a sajtó, a tömegtájékoztatás (propaganda) vagy a művészetek ágai mel­lett az oktatás-nevelés volt, melyet csak teljes körű államosítással, mindenre kiterjedő felügyelettel lehetett „megrendszabályozni”. A fordulat évében már a legkisebb mértékben sem lehetett elhajlani a kijelölt vonaltól. Egy pártközi egyeztetésen a kisgazda és a parasztpárt delegáltjainak felrótták, hogy lapjuk, a Petőfi Népe nem helyezkedett világos álláspontra az államosítással kapcso­latban, azaz nem propagálta azt kellő eréllyel hasábjain. A párt sietve lekö­szönt nyolctagú vezetősége nyomába lépő új garnitúra gyorsan orvosolta a vétkes mulasztást. Az álkoalíciós időszak során a kommunista párt általános politikai stratégiájának részét képezte, hogy a frontális támadások mellett, önmagukat demokratikus erőként láttatva színleg konszenzusra törekedtek.79 80 Formailag alkalmazkodtak a polgári parlamentarizmus szabályaihoz, kommunikáció­jukban állandóan szerepelt a demokrácia fogalma és (a fordulat évéig) a sza­bad vallásgyakorláshoz való jog is. Továbbá törekedtek arra, hogy célkitűzé­seiket (mint például a földkérdés) másokkal, az ún. „népi szervek” prominen­seivel, vagy más, látszólag független politikai erőkkel mondassák ki, mely kezdeményezéseket ezután a demokratizmus jegyében maguk is zászlajukra tűztek. Ebbe a taktikai rendbe illeszkedett be az MKP kecskeméti szerveze­tének 1947. évi propagandamunka-tervéből megismerhető forgatókönyv. Az _________________________OKTATÁS PÁRTFELÜGYELET ALATT - Tanügyi irányváltás Kecskeméten 1945 és 1950 között 79 SZABÓ Imre, 1988. 30. 80 MÉSZÁROS István, 1993. 16-17. 313

Next

/
Thumbnails
Contents