Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)

TANULMÁNYOK - Tóth Szilárd: A KÖZSÉGI NÉPISKOLAI TANULÓK HELYZETE KECSKEMÉTEN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

A KÖZSÉGI NÉPISKOLAI TANULÓK HELYZETE KECSKEMÉTEN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT iskoláztatási körülmények javítását sürgették. A pusztákon ekkorra - szintén az 1928/29-es tanévre - 70 iskolaépülettel, 76 tanteremmel rendelkeztek, a 76 tanteremben 82 osztály működött. Néhány iskolában még mindig részben osztott tanítás folyt. 1929-től még kilenc új tanterem átadását tervezték.48 Az oktatott tantárgyak: a számtan, mértan, olvasás és közismeret, he­lyesírás és fogalmazás, testgyakorlat, gazdasági elmélet, gazdasági gyakorlat és vallástan voltak.49 A kecskeméti községi iskolákban a legmeghatározóbb tankönyvek: Egri ábécéskönyve, a Havas-Pósa szerzőpáros olvasókönyve és Kecskés énekeskönyve, külterületen Egri ábécéskönyve, Kiss József ol­vasókönyve és Kecskés énekeskönyve voltak. A tanulók csak a hittan- és olvasókönyvek megvételére voltak kötelezhetőek, ennek ellenére a tanítók sokszor az egyéb segédkönyvek megvételét is szorgalmazták a szülők szá­mára.50 A tankönyvek vásárlására nagyon nehéz volt rávenni a szülőket. A felsőpusztaszeri iskolák mindennapi tanulói közül huszonöt gyermek szülei nem szerezték be a tankönyveket 1933. november végéig, az 1933/34-es tan­évben. Ennek legtöbbször nem anyagi okai voltak, hisz nem vagyontalan, ha­nem öt és negyven hold közötti földbirtokkal rendelkező gazdák gyermekei szerepeltek a kimutatásban.51 Érdekes áttekinteni azt is, hogy egy átlagos tannévben melyek voltak a legfontosabb rendezvények, ünnepélyek. Az 1929/30-as tanév iskolai ünne­pélyeiről és egyéb kiemelkedő eseményeiről a községi iskolák évkönyve az alábbiak szerint tudósított: október 6-án gyászistentiszteleten és külön ün­nepélyen vettek részt a diákok az aradi vértanúkra emlékezve. Október 17- én a kormányzó jelenlétében felavatták az új tiszaugi hidat. A hídavatáshoz kivonultak a közeli pusztai iskolák növendékei, tanítóik vezetésével. Október 31-én a tanítás keretében takarékossági napot rendeztek. November 2-án, ha­lottak napján a hősök sírját a tanulók felvirágozták. Egyes iskolák kivonul­tak a temetőbe a hősi sírokhoz és Katona József sírjához. December 9-én a kormányzó névnapja alkalmából iskolai szünet volt. Március 1-jén Horthy Miklós kormányzóságának 10. évfordulója alkalmából hálaadó istentisztele­teken vettek részt a diákok, majd külön-külön iskolánként megemlékeztek a nap jelentőségéről. Március 15-én, nagy érdeklődés mellett, iskolánként nem­zeti ünnepünkre emlékeztek. Április 26-án a Katona centenáris ünnepségek alkalmából a tanítás keretében megemlékeztek a nagy drámaíróról. Április 30-án tartották meg a pusztai iskolák a madarak és fák napját. Április hó folyamán a tanítás keretében a magyar föld és ipar terményeinek védelmével 48 LII-ik évi jelentés a kecskeméti községi népiskolákról 1928-29. tanév. Szerk.: Joós Ferenc. 12. 49 MNL BKML VIII. 249. b. 1204/1922. 50 Uo. 1111/1932. 51 Uo. 2072/1933. 253

Next

/
Thumbnails
Contents