Bács-Kiskun megye múltjából 26. (Kecskemét, 2014)

Hlbocsányi Norbert: A KECSKEMÉTI KONZERVGYÁR ÉS A GAZDASÁGI ELIT KAPCSOLATA AZ 1911-1947 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

Az első üzem a VII. kerületi Lövölde téren, majd a második a IX. kerületi Máriássy utcában létesült, a hadseregnek és a külföldi vásár­lóknak szállított „szelencében eltartható” húsokat, leveseket, kávékat és főzelékféléket.84 A szelencék-dobozok előállítása vetette meg az alapját a cég fémipari ágának, amely csakhamar fémipari cikkeket, töltény­hüvelyeket, tölténytárakat (1889-től), fegyveralkatrészt készített állami megrendelésekre. Létszáma az 1880-as évekbeli 200-300 főről 1904-re 2000 munkásra növekedett.85 Később ebből fejlődött ki a Weiss Manf- réd konszern-vállalat, ami meghatározta a magyar ipart és annak stra­tégiai részévé vált.86 Weiss Berthold (1845-1915) 1896-ban kivált a cégtől és politikai szerepet vállalt, a Szabadelvű Párt képviselője lett, majd a textilipar, a közgazdaság felé nézett, és ott kamatoztatta tudását. Felesége Blau Hermina (Weiss Hermina) (1858-1937) volt, akitől Jolán, Elza lányai és Béla fia született. Weiss Jolán (1882-1935) báró Madarassy-Beck Marcellhez (1873-1945), a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank el­nök-vezérigazgatójához ment feleségül. A házaspár katalizált.87 Weiss Berthold nevéhez fűződött az Első Magyar Szövő- és kötőgyár Rt. (1895), a Textilgyárosok Országos Egyesülete (1894) és a GYOSZ (1902) alapítása. A család felhasználta politikai és gazdasági kapcsolatait, ami­nek az eredménye, hogy mindig hozzá tudtak jutni állami-katonai meg­rendelésekhez (konzervek, töltények, egyenruha).88 Weiss család legismertebb tagja „a legnemesebb férfi”89, Manf- réd volt. A saját cégén, a Weiss-féle konzervgyáron kívül több vállalat igazgatótanácsában és érdekvédelmi szervezetekben is ott ült, és gya­84 Weiss B. Adolf és Fia BFL VII. 3/c. Cg. Vili 1870/328., BFL VII. 2/e. régi 1876/314., Cg. 32.438.; Weiss Manfréd Első Magyar Konzervgyára és Ércárugyára BFL VII. 2/e. Cg. 2691., régi Cg. 1882/305. 85 1880-as években 50-60 álladó munkás mellett 250-300 idénymunkással is találkozunk. 1904-ben az egész cégnél 2000 munkás dolgozott, hogy ebből mennyien a konzervgyár­ban, azt pontosan nem lehet tudni. Véleményem szerint 200-300 főről beszélhetünk. 86 Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. (1914), Ferroglobus Vasárúkereskedelmi Rt. (1921), Labor Bizalmi Rt. (1923), Weiss Manfréd Első Magyar Konzervgyára és Ércárúgyára Rt. (1923), Metalloglobus Fémkereskedelmi Rt. (1923), Weiss Manfréd Re­pülőgép és Motorgyár Rt. (1923), Telekkezelő és Értékesítő Rt. (1934), Weiss Manfréd Alumínium Művek Rt. (1935). 87 A Madarassy-Beck család Madarasról származott, a pesti city meghatározó pénzügyi bárói családja lett. 88 Pester Lloyd, Morgenblatt, Freitag, 12. März 1915., Nr. 71. 8., Pester Lloyd, Abendblatt, Freitag, 12. März 1915., Nr. 71. 3-4. o. 89 Báró Weiss Manfréd sírfeliratáról. ________A Kecskeméti Konzervgyár és a gazdasági elit kapcsolata az 1911—1947 közötti időszakban 2 9

Next

/
Thumbnails
Contents