Bács-Kiskun megye múltjából 26. (Kecskemét, 2014)

Kőfalviné Ónodi Márta: HAUBNER KÁROLY ÉS AZ 1928-AS KISKUNFÉLEGYHÁZI ZENEI KATASZTER (FORRÁSISMERTETÉS ÉS FORRÁSKÖZLÉS)

Kőfalvi né Ónodi Márta___________________________________________________________________ 32. Megvannak-e a szükséges liturgikus művek? A következők vannak meg: Tárkányi-Zsasskovszky: Énektár (magyar)94 Zsasskovszky: Manuale Musico-Lithurgicum (latin)95 Kapossy-féle Egyetemes szerkönyv (magyar)96 Kersch Ferenc: Sursum Corda (latin és magy.)97 33. Milyen hangszerei vannak a templomnak? Semmilyen, csupán az a két üstdob, mely már fönnebb is említve volt. 34. Van-e orgonája? Van. 35. Az orgona leírása: a. Az építőcég mikor és hol építette? A jelenlegi kántor bemondása szerint ezelőtt száz évvel épült, Szerelemhegyi Tivadar Kis-Kun-Félegyháza monographiája című munkájának 266. lapján említi, hogy „a 18 változatú orgona, mely 1200 írtba került 1774-ben szereztetett be.” Az orgonát Moser Ala­jos építette.98 hányszor külföldit?) Van-e zeneműtár, hány mű? (Rövid ismertetés) BKML V. 175/b. 12.615/1929. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 27.000/1928/111. számú levelében küldött kérdőív alapján. 94 Tárkányi Béla (1821-1886) és Zsasskovszky Ferenc (1819-1887), valamint Zsasskovszky Endre (1824-1882) 1855-ben adták ki „Katolikus egyházi énektár” címen az első orgo- nakíséretes énekgyűjteményt. Később több, bővített kiadása jelent meg. 95 ifj. Zsasskovszky Endre és testvére, Ferenc műve, amely először 1853-ban jelent meg Egerben. Később több, bővített kiadása is megjelent. 96 Kapossy György: Egyetemes szerkönyv kath. kántorok és e pályára készülők használa­tára Vetzkó Antal és Szemennyei Mihály közreműködésével. Eger, 1870. 97 A „Sursum corda!” Kersch Ferenc (1853-1910) 1902-ben Esztergomban kiadott kétkö­tetes kántorkönyve, amely orgonakíséreteket is tartalmaz. (A „Sursum corda!” a misé­ben szereplő kifejezés, annyit tesz: „Emeljük fel szívünket!”) 98 1743. szeptember 12-én 18 változatú orgonára kötött szerződést a város Porhoniczky Mihály besztercei „orgonacsináló” mesterrel. MÉSZÁROS Márta, 2011. 36. o. Moozer (Mooser) Lajos szegedi orgonakészítő 1856-ban javította és felújította a templom orgo­náját. KAPUS Béláné, 2011. 70. o. 128

Next

/
Thumbnails
Contents