Bács-Kiskun megye múltjából 25. (Kecskemét, 2011)
Gyenesei József: TÖREKVÉSEK A HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÓJOG MEGREFORMÁLÁSÁRA AZ 1920-AS ÉVEKBEN
Gyenesei József Két törvényjavaslat a törvényhatósági bizottságok újjászervezéséről Az 1915. évi VI. törvénycikk előírásai ellenére a trianoni békeszerződés életbelépése után a törvényhatósági mandátumok megújítására nem került sor, ezért még 1923- ban is a tizenhárom évvel korábban kiegészített önkormányzati testületek működtek, amelyeknek a tagjait az 1874. évi törvény alapján választották meg. A vármegyei bizottsági tagok meghosszabbított megbízatása - az 1923. évi II. törvénycikk 20. §-a értelmében - az év végén azonban lejárt. A helyzet rendezése érdekében a törvényhatósági bizottságok újjászervezéséről szóló javaslatát a belügyminiszter 1923 decemberében terjesztette a nemzetgyűlés elé. A tervezet szerint a vármegyei testületek tagjait egyharmad részben az összes választhatók, egyharmad részben a községek jelöltjei közül választották volna a törvényhatóság területén választójoggal rendelkező lakosok. A bizottság további egyharmad részben legtöbb adót fizető polgárokból állt volna, akik a saját maguk köréből rekrutálódtak volna, szintén választással. A törvényjavaslat indokolása kiemelte, hogy a törvényhatósági bizottság képviselőinek túlnyomó része a tervezet szerint választás útján nyerte volna el mandátumát, így az ennél fogva rendkívül demokratikus. Ez utóbbi kritérium érvényesülését nagyban korlátozta volna az, hogy a javaslat a helyhatósági választójogot az ekkor már szigorúbb feltételekhez kötött országgyűlési választójoghoz kívánta igazítani, és emellett még hatéves helyben lakást is előírt.29 A tervezet a törvényhatósági választójog gyakorlását kötelezővé kívánta tenni. Ez az elv Budapesten már 1920-ban bevezetésre került a helyhatósági választásoknál: „szükségesnek tartottam e szabálynak a többi törvényhatóságra [történő] kiterjesztését is, mert a választójog gyakorlása helyes értelmezés mellett valóban nemcsak jogosultság, hanem egyúttal a legfontosabb állampolgári kötelesség is" - olvasható a belügyminiszteri indoklásban.30 A szavazási kötelezettségét elmulasztó választópolgárt pénzbírsággal kívánta szankcionálni a tervezett jogszabály. A javaslat szerint a törvényhatósági bizottság tagjai továbbra is csak férfi választópolgárok lehettek volna: „A helyhatósági passzív választójognak a nőkre való kiterjesztését a vidéki törvényhatóságokban nem tartom indokoltnak, mert az önkormányzati képviseletek túlnyomó részben közigazgatási hatáskört töltenek be, tehát olyan természetű működést fejtenek ki, amely a női élethivatástól távol áll” - indokolta Rakovszky a tervezet negyedik szakaszát, amelyhez még azt is hozzátette: „Ilyen kívánságnak a vidéki közönség körében nincs is gyökere."?' A javaslatot a belügyminiszter a következő év folyamán az érdemi tárgyalás előtt - nem tudni miért - visszavonta, így az önkormányzatok működésének folytonosságáról Az 1922-es választójogi rendelet az aktív választójogot iskolai végzettséghez kötötte, a férfiak 24., a nők 30. életévük betöltését követően szavazhattak, emellett a jogszabály a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Az 1922-26-os Nemzetgyűlés Irományai (a továbbiakban: Irományok 1922-26.). VIII. kötet, 346. szám Irományok 1922-26. XII. kötet 567. szám. 72
