Bács-Kiskun megye múltjából 25. (Kecskemét, 2011)
Szabó Bence: HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK IZSÁKON A XIX. SZÁZAD FORDULÓJÁTÓL A TANÁCSRENDSZERIG
Helyhatósági választások Izsákon: a XIX. század fordulójától a tanácsrendszerig Záró gondolatok Izsák községi helyhatóságának történeti áttekintése a jog- és intézménytörténeti vonatkozásokon túlmenően több tanúságot is tartalmaz. A választástörténeti szempontú vizsgálatok a közösségi autonómiáról és attól el nem választható módon az egyéni szuverenitásról, önrendelkezéshez való szabadságról is sokat vallanak. A tanulmányban áttekintett időszak kezdetét az 1886-os községi törvény hatályba lépése adta, amely rendezte a községi jogállású települések önkormányzatának működését, jogi kereteit - végét pedig az 1950. évi tanácsválasztások, a tanácstörvény hatályba lépése és a helyi államhatalmi szervek szocialista intézményrendszerének megteremtése jelentette. A tanácsrendszer politikai, közjogi és választástörténeti szempontból is korszakzáró esemény volt, amennyiben a totalitárius diktatúra intézményesülését hozta el. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az alapjaiban az 1886-os községtörvény corpusára épülő választójogi keretek sem jelentettek a mai értelemben vehető valódi népképviseleti autonómiát, önkormányzati szuverenitást. A választójogba beépített fékek, vagyoni korlátok és egyéb cenzusok nagyban megkötötték a társadalmi mobilitás spontán mozgó erőit és kizártak széles tömegeket az önrendelkezés alapvető polgárjogi szabadságából. 1945 után hazánk „dolgozó népe” soha nem látott lehetőséget kapott a polgári demokratikus politikai berendezkedés megteremtéséhez - legalábbis a választójog ezen irányából kitekintve. 1950 októberében minden felnőtt, feddhetetlen múltú magyar állampolgár élhetett választójogaival - igaz a választhatóság állampárti monopóliummá tételével az addig korlátozott szabadságjog propagandisztikus lózunggá degradálódott. A választójog nagy kérdésein túl még egy fontos elemét ki kell emelni a nagy politikai változásoknak: a polgári korszak közigazgatását irányító tisztviselői kar esetében a hivatalviseléssel még magától értetődően együtt járt a közigazgatási, jogi szakértelem, képzettség, általános műveltség is. A közigazgatás irányítói többségükben - a vármegyei tisztikartól akár a legkisebb község elöljáróságáig - nem csupán egzisztenciális vagy presztízs szempontokból tartoztak az elit köreibe, hanem szakértelmük, műveltségük révén is kiemelkedtek. A „fordulat évét” követően a politikai érdek mindenek fölött álló rendezőelvvé vált, amely egyenesen vezetett a közigazgatás színvonalának, a hivatalnoki réteg általános műveltségének és szaktudásának katasztrofális mértékű eséséhez, amely önmagában is háborús mértékű társadalmi károk okozója lett. 61
