Bács-Kiskun megye múltjából 25. (Kecskemét, 2011)
Péterné Fehér Mária: A KIEGYEZÉS UTÁNI ELSŐ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS KECSKEMÉTEN (1869)
felvett jegyzékbe beírták a szavazó nevét és a szavazójegye számát (utóbbi megegyezett a választói névjegyzékben felvett sorszámmal). A szavazás tehát nyílt volt, mindenki tudta a másikról, kire szavazott. Miután több szavazó már nem jelentkezett, a szavazatokat nyilvánosan összeszámolták. Ennek eredményeként B. Kiss Miklós 630, Szabó Vince 285, ifj. Szappanos István 112 szavazatot nyert. Az eredményt rögtön közölték a választóközönséggel. Az elnök kijelentette, hogy Kecskemét I. kerületének országgyűlési képviselője B. Kiss Miklós lett.53 A választás „a legszebb rendben és csendben történt” - írta Tormássy a központi választmánynak. Kecskemét II. vagy alsó kerületében is ezen a napon folyt le a választás. (Még a választás megkezdése előtt a választási bizottság elnöke, Kovács János egy levelet fogalmazott meg a helyben lévő Királyi Hadfogadó Parancsnokságnak, amely így szólt: „A rend fenntartása katonai erőt szükségelvén. Kérem a megrendelt katonai létszámot a választás helyére rögtön indíttatni. Kecskemét, Március 18. 1869. Kovács János Választási Elnök”. Katonákat azonban nem kellett a helyszínre rendelni, az iratot el sem küldték, és utóbb ezt vezették rá: „nem volt rá szükség, mert a választás legszebb rendben történt”.5* A következőképpen! Reggel 8 óra előtt az óvárosháza udvarán a választást intéző bizottság részére kialakított hely mellett két- felől két zászlót tűztek ki, az egyiken Horváth Döme, a másikon Bagi László neve állt. Az első körül mintegy 80 ember gyűlt össze, majd Bagi László hívei jöttek be az udvarra zászlókkal szép rendben, és a kitűzött pártzászló körül csoportosultak, lehettek vagy háromszázan. Kint a Kálvária téren néhányan maradtak öt zászlóval és „zenebandával”, várva a netán még ezután érkezőkre. Sokan már azt kezdték hinni, hogy Horváth Döme pártja nem több 80 embernél. Néhány perc múlva a Halasi utca felől nagy tömeg éljenzését lehetett hallani: „Éljen Horváth Döme!”. A tömeg zászlókkal betódult a városháza udvarára, ami csakhamar tele lett. A „Horváth párt zászlói vígan lengtek a szabad szemmel is már előre látható többség biztos tudatával”.55 Kovács József választási elnök a választást megnyitotta, a törvény 27. §-át idézte, hogy bármely választónak joga van az országgyűlési követségre egy egyént ajánlani. Fórián Károly Horváth Dömét ajánlotta, aki ugyanezt a kerületet már a korábbi két országgyűlésen is képviselte. Az ajánlást a választók éljenezéssel fogadták. Azután Csilléry Benő követjelöltül Bagi Lászlót ajánlotta, akinek neve hallatán a választók szintén éljeneztek. Több ajánlás nem volt. Kovács József elnök megkérdezte, hogy a két jelölt közül egyik irányában közfelkiáltással megnyugszanak-e, mire Bagi László hívei szavazást kértek. Az elnök erre elrendelte a szavazást. Felszólította a választókat, hogy két-két egyént nevezzenek meg a szavazatszedő választmányba. Fórián Károly Horváth Döme részéről Deák Lajost és Haraszty Imrét, Csilléry Benő Bagi László részéről dr. Mádi Pált nevezte meg, pártársai pedig, Csilléry Benő nevét kiáltották egyhangúlag. _____________________A kiegyezés utáni első országgyűlési képviselőválasztás Kecskeméten (1869) 5 3 A bizottság három példányban jegyzőkönyvet vett fel a választásról és annak eredményéről, amit benyújtott a központi választmánynak. BKMÖL IV. 1608. 1869. 235-238. o. „Jegyzőkönyv Felvétetett 1869. évi márczius 18-án Szabad Királyi Kecskemét város I. kerületében az országgyűlési megválasztásról.” 54 BKMÖL IV. 1608. 1869. 229. o. 55 „Újdonság és vegyes”. Kecskeméti lapok, 1869. március 20. 3. o. 35