Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Kőfalviné Ónodi Márta: Fazekas Mária Blandina, Egy iskolateremtő iskolanővér
filmet, történetéről és szellemi életéről hallgathattak szabadelőadást, erdélyi költők verseit szavalták és székely népdalokat énekeltek.87 Az önképzőkörön belül működött még szociális, természettudományi, háztartási, kertészeti és kézimunka szakosztály is. Az 1942/43-as tanévtől a háborús viszonyok miatt csökkent az önképzőkör szerepe, helyét egyre inkább a gyakorlati jellegű, szociális munkák végzése vette át. Az iskola jellegéből adódott a növendékek vallásos, katolikus szellemű nevelése, amely azonban nem merült ki a vallásoktatásban. Az iskolanővérek törekedtek hithű, vallásukhoz ragaszkodó, gyakorlatban is katolikus nemzedéket nevelni. Úgy vélték, hogy nem egyedül a hittanár feladata a diákok vallásos öntudatát fejleszteni és ébren tartani, ezért a nővérek is igyekeztek az egész tananyagot katolikus szellemmel átitatni. A Constantinumban az egész tantestületet és ezen keresztül az egész iskola nevelési irányát ez a törekvés hatotta át. A diákok a vallásgyakorlás terén egyébként teljes lelki szabadságot élveztek, az évi kétszeri - a hithű katolikusok számára egyébként is kötelező - gyónáson és a rendszeres vasárnapi misehallgatáson kívül nem volt számukra semmi előírva. A nővérek kerülték a kényszert, de az intézet kápolnájában lehetőséget biztosítottak a diákok számára akár mindennap a misén való részvételre és a hetenkénti gyónásra. A mezőgazdasági lányközépiskola tanulói a tanítónőképző növendékeivel együtt évente egyszer tartottak háromnapos lelkigyakorlatot, és a gazdászlányoknak is lehetőségük volt jelentkezni a Lány ifjúsági Mária Kongregációba. A mezőgazdasági lányközépiskola indulása nagyjából egybeesett a második világháborút megelőző hadi készülődésekkel. Az iskolai nevelést is áthatotta a hazafias és revíziós szemlélet, amely először inkább elméleti síkon mozgott: a diákok bekapcsolódtak a Magyarok Világszövetsége által indított „Magyar a magyarért” mozgalomba, ennek keretében pénzt, valamint ifjúsági- és tankönyveket gyűjtöttek az országhatáron túli magyar iskolák számára, illetve levelezést kezdeményeztek a külföldön élő magyarokkal. Később, a második világháború elhúzódó éveiben a hazafias nevelés egyre inkább összekapcsolódott a szociális neveléssel. A tanulók ruhát, dohányt és egyéb használati tárgyakat tartalmazó csomagokat, folyóiratokat és leveleket küldtek a fronton harcoló katonáknak. A hazatérő sebesülteknek könyvet és cigarettát osztottak, süteményt sütöttek. A gazdászlányok bekapcsolódtak a Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszervezet keretében dolgozó bajtársi szolgálatba, környezettanulmányt készítettek a hadbavonultak hozzátartozóinak családi körülményeiről. A helyi polgármester, dr. Rozsnyay Béla családvédelemre irányuló kezdeményezését is magukévá tették, a mezőgazdasági lányközépiskola minden osztálya pártfogásába vett egy-egy rászoruló, sokgyermekes családot, vállalták annak anyagi gondozását, és sok esetben szellemi, lelki támogatását is. Az „örökbefogadott” család gyermekeit korrepetálták, ruhát varrtak, tankönyvet vásároltak, karácsonyfát díszítettek nekik. A gazdászlányok később a hadiárvákat vették „védőszárnyuk” alá, majd részt vettek a bombakárosultak számára rendezett gyűjtéseken, sőt a budapesti kibombázott menekültek részére felállított városi népkonyhán az intézet növendékei főztek, naponta 100-150 főre. Köfalviné Ónodi Márta____________________________________________________________________________ 87 ÉVKÖNYV, 1940/41. 10. és 30. o. 54
