Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Rigó Róbert: Ügyek és következtetések a Kecskeméti Népbíróságról
4.3 A volt tartalékos zászlós, Prácser László ügye80 Prácser László81 1945. március 28 óta volt előzetes letartóztatásban. 1945. április 30-án volt az első népbírósági tárgyalása. Prácser vallomásában tagadta a nyomozati jegyzőkönyvben felvetteket. „Én ott egy üres blankettának írtam alá, nem tudom, hogy arra később mit írtak rá, fenyegetések hatása alatt írtam az üres lapot alá, mert megvertek, kényszer hatása alatt cselekedtem.” A bírósági vallomása szerint igaz, hogy 1943 augusztusának végén a Szovjetunióba került, a 108. számú Élelmiszer Ellátó Oszlophoz (ÉLMO) osztották be Bobruiszk városában mint segédtisztet. Prácser tagadta, hogy a munkaszolgálatosokkal rosszul bánt volna. Állítása szerint nem volt hozzájuk semmi köze, önálló rendelkezési joga soha nem volt, soha nem vert meg munkaszolgálatost. A munkaszolgálatosokkal felettese, Bajor János főhadnagy rendelkezett. A munkaszolgálatosokat a munkásszázad parancsnokától igényelte az ÉLMO és naponta 20-40 munkaszolgálatos dolgozott náluk. Minden nap Bajor főhadnagy adta ki az utasítást, hogy aznap mit csinálnak a munkaszolgálatosok, akiket az őrmester kísért a keretlegénységgel a munkavégzés helyére. A munka általában a vagonok ki- és berakásából, a lovak élelmezéséből, a takarmány rakodásából állt. Prácser elmondása szerint soha nem látta, hogy valamelyik munkaszolgálatost megverték vagy megkínozták volna, és parancsot sem adott ilyesmire. Egy tizedes többször bántalmazta a zsidókat, ezért a felettesei a frontra vezényelték. A munkaszolgálatosokat a saját századuk élelmezte, nem az, ahol a munkát végezték, az ÉLMO-nak a munkásszázadok élelmezéséhez semmi köze nem volt. Prácsernek nem volt tudomása arról, hogy „az volt kiadva bizonyos bizalmas parancsba, hogy a zsidó munkaszolgálatosoknak nem szabad és nem lehet visszakerülniük. Én ilyen kijelentést senki előtt nem tettem, mástól sem hallottam. Az ÉLMO-nál összesen 17 tiszt, illetve tisztes volt, 1 főhadnagy parancsnok Bajor János, 1 hadnagy, 8 zászlós, hadapród őrmesterek, stb.” Prácser a rangidős zászlós volt Bajor helyettese, de állítása szerint nem ő volt a helyettes parancsnok. Prácser a frontról végül megszökött és hazajött. Prácser nem tudta, hogy mit esznek a munkaszolgálatosok, mert irodában dolgozott és nem hozzá tartozott az élelmezésük. A tárgyaláson a továbbiakban tanúkat hallgattak meg az ügyben, egyrészt korábbi munkaszolgálatosokat, akik 108. számú ÉLMO-hoz voltak munkára kivezényelve, másrészt az ott szolgálatot teljesítő katonákat. Rigó Róbert_______________________________________________________________________________________ 80 BKMÖL XXV. 18. 29/1945. Prácser László ügye. 81 Prácser László 1920. július 10-én született Zalaegerszegen, érettségizett, vendéglős a háború alatt tartalékos zászlós volt. A Széchenyi tér 5. szám alatt lakott. 396